Internet, értékek, kultúra 1. - Divatos (tév!!!)képzetek

A digitális kompetenciák után talán az internet és értékrend, az internet és kultúra a második témakör, mely szívemhez legközelebbi. Az állandó: „bezzeg a mi korunkban”, „a mai fiataloknak már más az érték”, „az interneten elvesznek az értékek” kifejezések kapcsán gyakran nyílik ki a bicska a zsebemben. Főleg ha mindezt egy nem internetező közli. Sokszor nem a realitások talaján állunk, túlzásokba esünk talán tudatlanságunk és tapasztalatlanságunk miatt. Aztán egy-egy kutatási eredmény talán fejbe vág minket (őket). Bár biztos vannak, akik nem hisznek a reprezentatív mintának sem.

http://bit.ly/H4v5cJ

Ami új, ami innovatív, attól sokan félünk. Azok, akik jobban szeretik a napi rutint, mint az újabb és újabb kihívásokat, meglepetéseket, akik jobban ragaszkodnak saját eszközeikhez, azoknak egy új eszköz, helyzet stb. teljes frusztrációt okozhat. Lehet azt mondani, hogy azért, mert jaj, mi lesz a régivel (hagyománnyal, hagyományossal), de lehet, hogy igaziból nem a régi féltése, hanem önmagunk „féltése” van az ellenállás mögött – vajon képes leszek használni?

A digitális eszközökről írt bejegyzésemben (itt) is megfogalmaztam, hogy alapvetően minden új eszköz, alkalmazás, és maga a számítógép és az internet is mind olyan dolgok, melyek létrejöttének a célja alapvetően valami minőségileg új szint elérése, megnyitása a felhasználók előtt (és ez nem párosul a „régi”, hagyományos teljes megszüntetésével). Így a teljes negatív attitűdöt egyszerűen nem tudom elfogadni. De nem is kell, hála az égnek, ugyanis a kutatások bizonyítják: teljes negatív ember nincsen ezen a területen:)

Csepeli György és Prazsák Gergő az internet és kultúra viszonyáról való vélekedéseket négy csoportba sorolta. (Csepeli és Prazsák, 2010. 137-138. o.)

1) Békés egymás mellett élők: a válaszadók 30%-a ebbe a csoportba tartozik. Ők azok, akik nem félnek a hagyományos kultúra háttérbe szorulásától, de hangsúlyozzák a kulturális szabadság növekedését, a web 2.0-nak azonban nem tulajdonítanak kifejezetten nagy jelentőséget. (Egymás mellett jelen vannak, néha kapcsolódnak, de nem keresik kifejezetten a kapcsolódási pontokat) (A web 2.0 az, ami a valós digitális kultúra megszületését lehetővé teszi, véleményem szerint ezért volt érdemes az ehhez fűződő viszony vizsgálata.)

2) Szkeptikusok: 28%. Az internet egy pozitív hozadéka a közösségépítés, a hagyományos kultúrára azonban veszélyes. (Hozzáteendő, hogy a szkeptikusok nagy többsége nem ítéli el az internetet, csak a web 2.0 negatív hatásait hangsúlyozza – a minőségi tartalom a felhasználói „alkotás”, a „bárki bármit megoszthat, létrehozhat” eszme mellett veszélybe kerül. A kétség talán néha nem véletlen?...)

3) Párhuzamosok, melyek sosem találkoznak: 22%. Az internetet összességében pozitívan ítélik meg, de nem tulajdonítanak jelentős szerepet annak a kultúrára gyakorolt hatásának. (Egymástól független jelenlét, soha nem fognak kapcsolódni.)

4) Optimisták: 20%. Az internet nem teszi feleslegessé a kultúrát, de jelentősen átalakítja. Nő a kulturális szabadság, és a web 2.0 hangsúlyos szerepet kap a közösségfejlesztés területén.

Felmerült az előadáson, hogy látatlanban nem biztos, hogy így soroltuk volna be a válaszolókat. Elsőre talán én is rávágtam, hogy hát igen, nem, én sem, hiszen a szkeptikusok… De aztán rájöttem, hogy de, igaziból valószínű ezt a sorrendet állítottam volna fel (esetleg nem ilyen kiegyenlített százalékokkal), hiszen szerintem a nagy ellenállóknál már csak a „szenvedők” és „nem törődömök” vannak többen hazánkban. És a békés egymás mellett élők, valamint a párhuzamos, sosem találkozók a jellemzés alapján pont ilyenek.

Hogy magamat hova sorolom? Azt gondolom (talán ezen kurzus hatására, talán internet filozófiai kurzusaim hatására) az optimisták közt vagyok, és ez az előző bejegyzéseimből is kiderül. Azt gondolom, hogy ha tudjuk jól használni a technika adta lehetőségeket, akkor azok ugyanúgy értékközvetítők lehetnek, ugyanúgy kultúraközvetítők lehetnek, megnyithatnak tereket (virtuális múzeumok, digitalizált kultúra stb.) anélkül, hogy a hagyományos kultúrát rombolnák. Nem gondolom, hogy egy múzeum, ha digitalizálja a gyűjteményét, akkor a látogatói közül sokakat fog elveszíteni. Azért gondolom ezt, mert az élmény nem ugyanaz lesz a képernyőn át, a megélés hiányozni fog. Kutatások bizonyítják, hogy aki internetet használ (rendszeresen), köztük sokkal többen vannak azok, akik szabadidejüket közösségi helyeken töltik, színházba, múzeumba, kiállításokra járnak. A netező nem szakadnak ki a hagyományos kultúrából, de kihasználják a digitális kultúra adta lehetőségeket.

Az internet és kultúra viszonyáról vallott kiegyenlített nézőpontok után már nem voltak meglepőek azok az adatok, melyek az internethez fűződő alapvetően pozitív attitűdöket mutatták be kommunikáció, közösségépítés, kulturális kiteljesedés témakörökben. (Csepeli és Prazsák, 2010. 176. o.)

Az azonban elgondolkodtat, hogy a legmagasabb értéket kapott válasz (ebben a témakörben): „a társadalmi kommunikáció forradalmi fordulata” is „csak” 4,07 pontot kapott az 1-10-es skálán. Annak ellenére furcsa ez, hogy a közösségépítő szerepét, a kommunikáció terén jelentkező pozitív hatását az internetnek mindenki kiemelte, legyen az szkeptikus, optimista, békés szemlélő vagy párhuzamos, sosem találkozós…

A negatív tartalmú válaszok: „végletesen szétszakítja az embereket”, „tönkreteszi a kultúrát”, „fölöslegessé teszi a hagyományos kultúrát” 2,24-2,54 pontokat kaptak. Vagyis kevesebb, mint 2 pont az eltérés. Ez pedig szinte nem is különbség…

Mi lehet ennek az oka? Hogy valójában nincs teljes kialakult kép az internet és kultúra viszonyáról? Hogy akkora a párhuzamos, soha nem találkozók és a békés egymás mellett élők passzív csoportja (52%), hogy elnyomja a szélsőséges hangokat? Vagy végül is a szkeptikus sem túl erős negatív felhanggal van jelen, tehát ő is tovább erősíti a középvonalat, és az már 80%?

Az internet és változások témában már sokkal szélsőségesebb százalékok jelennek meg. Könnyebb hozzáférés (75,5%), nagyobb tájékozottság (74,1%), új világ megnyílása (70,4%) a skála pozitív oldalán; szinte rabja vagyok (3,9%), kevesebbet találkozom a barátaimmal (12,6%), kevesebbet beszélgetek a családtagjaimmal (15,8%) a skála negatív oldalán. Azok a negatív (talán mondhatjuk ezek alapján) tévképzetek, melyek a társadalomban széles körben elterjedtek, igen alacsony százalékokat kaptak.

Az internetező önmagát így látja. Aki nem internetezik, az valószínű máshogy ítéli meg a helyzetet. Például az anyuka, aki nem internetezik, de sopánkodik, hogy a gyereke folyton a számítógép előtt ül, az azt mondja: kevesebbet beszélget velem, mióta folyton netezik. Mekkora ennek a valóság tartalma? Vajon ha nem internetezne, akkor beszélgetne? Vajon ha lenne alternatív program, akkor sem állna fel a számítógép elől? Azt gondolom sok ilyen negatív hang mögött az internet és a számítógép bűnbak, és egy másik probléma elfedését teszi lehetővé…

http://bit.ly/H5or6D

Internet és tolerancia. Érdekes kérdés: van-e ok-okozati összefüggés a két fogalom közt vagy nincsen, s ha van, akkor milyen irányú. A Csepeli és Prazsák-féle kutatás alapján (Csepeli és Prazsák, 2010. 202. o.) az internetet rendszeresen használók toleránsabbak, mint a nem használók. (Most arra a tényre nem térnék ki, hogy Magyarországon a legkevésbé toleráns a vizsgált országok közül mind a két csoport, pedig igen. És elég sokkal vagyunk elmaradva az élenjáró Svédországtól és Svájctól.) Érdekes a tény, hiszen biztos vagyok benne, hogy a többség azt mondaná, hogy a rendszeresen internetezők kevésbé toleránsak. (Azt gondolom, hogy ebben a szélsőséges (függő) használók esetén lehet igazság, de nem általánosíthatunk, ahogy erre a kutatási eredmények felhívják a figyelmünket.) De toleránsabbak. Véletlen?

Miért lehet toleránsabb? Mert számtalan (nem csak szűrt) információ éri, egy-egy tény sok oldalról megvilágításra kerül, mely a nézőpontokat árnyalja. Ez toleranciához vezethet.

Miért lehet kevésbé toleráns? (Nem az, de csak úgy, egy példa.) Egy online kommunikációban (többször elhangzott már a példa) ha unom a partnerem szövegét, akkor becsukom a chat ablakot, nem tolerálom tovább a viselkedését. (Egy személyes kommunikációban is rövidre lehet zárni elég gyorsan egy beszélgetést, kicsit talán kínosabb, de…) Ami nem tetszik, azt azonnal átugrom, törlöm stb. Anonim módon is jelen lehetek, nem kell illedelmesen tolerálnom dolgokat. Azt gondolom, hogy pro és kontra érveket még lehetne sorolni.

Vagy a másik oldal: azért használ internetet, mert nagyon nyitott és érdeklődik a sokféle vélemény iránt, és a toleranciáját magával hozza a digitális világba is?

Nos, sokat gondolkodtam, mire most ezt a bekezdést leírom (sőt lehet, hogy írás közben is alakulni fog a véleményem…). Első körben azt gondoltam, hogy ez véletlen, nem is értem, hogy ez egyáltalán hogyan lehet vizsgálati kérdés.

Aztán rájöttem, hogy de, mégis van összefüggés, de nem feltétlen ok-okozati. Feltehetően, aki internethasználó, az általában toleránsabb (demográfiai, szociokulturális jellemzői alapján), de nem azért használ netet, mert toleráns és világra nyitott, és nem is a nethasználat miatt lett az. Szóval van összefüggés, de a két tényező nem hat egymásra.

De aztán rájöttem, hogy talán mégis van ok-okozati összefüggés. Például, hogy egy toleráns, nyitott ember megnézi az interneten a különböző álláspontokat a személyesen szerzettek mellé. Még többet, még újabbakat. Vagyis, egy toleráns embernek igénye van az internet használatra, az általa kínált lehetőségek kihasználására. Ezért toleránsabbak a netezők. Vagyis az ok az „offline-tolerancia”.

De az is lehet, hogy egy kevéssé toleráns egyén az őt érő számtalan információmennyiség következtében annyi nézőponttal találkozik az online világban, hogy toleránssá válik, mérlegel, szűr, állást foglal, és toleránssá lesz. Ebben az esetben az ok a nethasználat. Ez mondjuk szerintem azért ritka, mert a sokféle információ jön-megy, de figyelmet az fordít rájuk, aki arra nyitott. A nyitottság pedig már toleranciát feltételez.

Összegezve a fenti gondolatmenetemet tehát arra jutottam, hogy internet és tolerancia között van összefüggés, ez az összefüggés ok-okozati, és ebben a viszonyban az ok a tolerancia, az okozat pedig az internethasználat. (Mondom/írom ezt úgy, hogy tudom, az internetet nem csak különböző nézőpontok megismerésére használjuk, és írom, még akkor is, ha ez így leírva elég furán hat – de a gondolatmenet számomra logikus. De nagyon várom az ellenvéleményeket:))

Az előadás két fő üzenete számomra

1) a digitális világban sem vesznek el olyan értékek, mint a család, a boldogság, a békesség és a szeretet (sőt ugyanannyira érték ez az internethasználónak, mint a nem használónak),

2) az internet és kultúra viszonyáról a kép nem annyira negatív a társadalomban, mint ahogy az a köztudatban elterjedt.

Hogy mi optimisták még kevesen vagyunk? Ez nem hangol le. Az azonban picit igen, hogy sokan vannak a semlegesek (szenvedők). A negatív hangokat talán fejbe vágják a kutatási eredmények, de egy semleges nézőpont talán meg sem hallja…

Felhasznált irodalom:

Csepeli György és Prazsák Gergő (2010): Örök visszatérés? : társadalom az információs korban. Jószöveg Műhely, Budapest.