Villog a piros jelzés:
veszély – a technika ördöge közeleg, s nyomában a leszakadás! Azonban ha jobban
megnézzük, lehet, hogy nem is piros a jelzés, hanem szürke, és lehet, hogy nem
is villog, hanem cammog. Jé, egy elefánt! Nevezhetjük Technológiának. Igen
sokoldalú, lehetőségekkel teli, mégis sokan veszélyesnek ítélik. Pedig akik árnyékában
mennek, és hatalmasságától nem is látszanak, na, ők sokkal veszélyesebbek. Mi
okozza tehát a valódi veszélyt, mi áll a digitális esélyegyenlőtlenség
hátterében?
Napjaink
szinte állandó témája az esélyegyenlő(tlen)ség, legyen szó munkaerőpiacról,
iskolába járásról, vagy éppen a digitális kultúráról.
A
digitális esélyegyenlőtlenség vagy más néven a digitális szakadék az
internethasználók és az internetet nem használók közt alakul ki (bár szerintem
internet használó és internethasználó között is jócskán vannak szakadékok –
használati megosztottság), esetenként azonban jóval nagyobb mérvűnek van
„beállítva”, mint amekkora. Mi ennek az oka?
Ma
az internethez való hozzáférés és az internethasználat tekintetében három
csoportot különíthetünk el. Vannak, akik egyáltalán nem férnek hozzá az
internethez (most az okoktól tekintsünk el), vannak, akik hozzáférnek és
használják (a használat minősége „átlagos” vagy kicsit rosszabb), és vannak,
akiket egész egyszerűen tudatos információs állampolgárnak nevezünk (lsd.
korábbi bejegyzések alapján). Amikor az esélyegyenlőség hatalmasságáról
beszélünk, sok esetben a szélsőségeket vetjük össze, és nem a realitást. Ma
Magyarországon a felhasználók többsége nem rendelkezik megfelelő digitális
kompetenciákkal (korábbi bejegyzés itt), így a szakadék a sokszor ábrázoltnak „csak” a fele (?),
de ez sem kicsi, így a kérdéssel érdemes, szükséges foglalkozni. A kérdés:
hogyan és milyen mértékben?
Vicze Tímea blogjában a következőt írja: „A digitális szakadékot illetően a
legalapvetőbb kérdés, hogy a meglévő egyenlőtlenség mellett jött létre egy
újabb egyenlőtlenség (mennyiségi változás), vagy az egyenlőtlenségek
átrendeződésével egy teljesen új egyenlőtlenség jött létre (minőségi változás).
Szüksége van a digitális szakadéknak a résztvevők által egy paradigmaváltásra
(minőségi szemlélet) vagy elég ennek egy bizonyos szintű kezelése, mivel tőle
független és sokkal fontosabb társadalmi egyenlőtlenségek is léteznek
(mennyiségi szemlélet)?”
Először
az első mondatra reflektálnék. A digitális szakadék létrejöttének vannak
gazdasági, társadalmi, kulturális és tartalmi okai is, így feltehetően nem egy
– a többi egyenlőtlenségtől független – új egyenlőtlenségről beszélünk. A
kutatási eredmények jól bizonyítják, hogy internethasználat és lakóhely,
korosztály, iskolai végzettség (stb.) között igen erős a kapcsolat. Ebből arra
következtetek, hogy a digitális szakadék nem átrendeződött egyenlőtlenségek
eredménye, hanem az egyéb egyenlőtlenségek megerősítője!
Az
NRC Internet riport (elérhető itt) 2011 harmadik negyedéves adatai alapján az internet
penetráció Magyarországon a 15-69 évesek körében 61%, ami azt jelenti, hogy a
tizenöt év feletti korosztályból körülbelül 4,5 millió ember internetezik
legalább havi rendszerességgel. Az internet penetrációval párhuzamosan az
internethasználat intenzitása is nő, a napi szinten internetet használók aránya
68%. A 15-39 évesek közt jóval több a havi rendszerességgel internetező
(91-85%), mint az átlag, ugyanígy az iskolai végzettség növekedése is
intenzívebb internethasználatot jelent (érettségi 78%, főiskola/egyetem 89%). Lakóhely szerint kiugró mutatói vannak a
Budapesten (74%), illetve a nagyvárosokban élőknek (63%), és a magasabb státuszúak
körében is átlag feletti a használat (77%), ellentétben az alacsony
státuszúakkal (46%). Összefüggés a jövedelem és az internetezés közt is
kimutatható.
A
fenti adatok két dolgot is jeleznek számomra: az első, hogy az internethez való
hozzáférés közel sem ideális, a 61% nem kifejezetten magas mutató. A második,
hogy az internethez való hozzáférés (hozzá nem férés) a társadalmi és gazdasági
különbségeket megerősíti. Fontosnak tartom azonban, hogy a különböző
esélyegyenlőségi problémákat mégse mossuk össze! Persze kérdés, hogy amikor az
alapvető fiziológiai, biológiai szükségletek (Maslow) kielégítése nem történik
meg, akkor foglalkozhatunk-e a digitális kultúrával, hiszen egyértelmű a döntés,
ha a kérdés az: ételt vegyek vagy internet-előfizetést. De felteszem a kérdést:
tényleg egyértelmű? Számtalan családot látok a környezetemben (vidéki
kistelepülés), akiknél az éhezés, ha nem is napi, de rendszeres probléma,
laptop és számítógép azonban egyaránt van a lakásban, a mobiltelefont már meg
sem említem. De ha nem csak egyéni szintet nézzük: sok iskola vág bele európai
uniós projektekbe informatikai infrastruktúra fejlesztés céljából, a
nyílászárókat pedig jobb esetben kicseréli önerőből, vagy nem. Tudom, hogy nem
lehet általánosítani, és hogy vannak olyan iskolák (N iskola) és családok,
melyek valóban gazdasági okok miatt maradnak ki a digitális világból.
Talán
ellentmondás, hogy azt mondom: a digitális esélyegyenlőtlenség más
esélyegyenlőtlenségeket erősít fel, mégis külön kell kezelni azoktól. Lehet,
hogy digitális elitből beszélek? Talán… De nem erőltetem! Továbbra is az az
álláspontom, hogy nem kell mindenkinek digitális állampolgárrá válni, nem kell
mindenkinek online jelenlét. A jogot és a lehetőséget meg kell teremteni, de
önmagában ez kevés.
Vissza
a fenti idézethez és az elefánthoz. Hogyan kell az esélyegyenlőtlenséget
kezelni: teljes paradigmaváltás, avagy csak felszíni kezelés. Felszíni
kezelésnek tartom azt, hogy az internet és számítógép ellátottságot
(lefedettséget) 100%-ra kívánjuk növelni, legyen meg mindenkinek a hozzáférés
lehetősége. Ez egy szép gondolat, misszió. Talán már meg is valósult? Hiszen ha
nem is otthon, de iskolában, könyvtárban, művelődési házban már mindenki
hozzáférhet az internethez – ha akar. De a többség nem akar. Az internetet nem
használók indokai többségében nem materiális okok (vagyis nem a nagy elefánt
részei), hanem kognitívak: „nincs rá szükségem”, „nem is érdekel”. (Wold Internet Project) Rajtuk a hozzáférés javítása nem
segítene. A paradigma és szemléletváltás azonban talán igen, s ez nem csak a
nem használók esetében fontos, hanem a használati szakadék túloldalán állók
esetében is (digitális kompetencia hiánya).
Digitális
esélyegyenlőség tehát nincsen, stratégiák, célok, törvények és rendeletek
vannak, de nincsen új a nap alatt. Talán a stratégiák megalkotóinak is
paradigmaváltásra van szükségük? Feltehetően. A célok véleményem szerint nem reálisak,
nem SMART célok (pontos, mérhető, megvalósítható, releváns, időtartamhoz kötött).
Sok esetben, mintha pusztán a téma melegen tartását szolgálnák.
Talán
nem véletlen (sőt biztos nem az), hogy az esélyegyenlőség témájával
párhuzamosan vizsgáltuk a kockázatok témakörét. Kit veszélyeztetnek a
kockázatok? Aki nem használja a számítógépet és internetet, azt nem fenyegetik.
Aki tudatosan működik a digitális világban, azt sem nagyon fenyegeti veszély –
bár aki jelen van, azzal történhet baleset (vírus, adatokkal való visszaélés
stb.). De talán a kockázatok a nem tudatos használók körében a legnagyobbak,
vagyis akik a használati szakadék túloldalán állók körében. Mondhatnánk, hogy
ahogy a számítógéppel nem rendelkezőknek biztosítani kell a számítógépet és a
szélessávú internetet (hozzáférést), addig őket pedig tájékoztatni kell, fel kell
világosítani. De kérdem én: tele van az internet a biztonságos jelszavakról
szóló cikkekkel és videókkal, számtalan hír szól a szoftverek elleni
támadásokról, melyeket „csak” olvasni és értelmezni kéne, valamint átültetni a
saját gyakorlatba. Picit ugyanaz a helyzet azt hiszem itt is: csak az nem veszi
észre a kockázatokat és védi ki őket, aki nem akarja.
Nem
mondanám, hogy az esélyegyenlőtlenség egy nagy felfújt lufi. Mert hisz van. Az,
ahogy hozzáállunk, és meg akarjuk oldani: az viszont felfújt lufi. Teljes
egyenlőséget akarunk? Máshol sincsen (sosem lesz). Teljes hozzáférést és
lefedettséget akarunk? Igény sincsen. Digitális elitként akarunk megoldani?
Reális képünk sincsen. Társadalmi veszteségekről beszélünk? Közben az innovációt
és az újítást sulykoljuk.
Ez
utóbbi talán nem véletlen. A helyben topogás nehéz. Segítő kezet annak lehet
nyújtani, aki megfogja. Várakozni a többségnek nincsen türelme. Inkább előre
néz, és halad, ezzel szolgálja a társadalom javát. S lehet, ő teszi jól?
1. kép: http://bit.ly/GNNyIQ
2. kép: http://bit.ly/GRsbVS
3. kép: http://bit.ly/GQQcwl
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése