Az egyik szemem sír, a
másik nevet. Optimista vagyok, tehát kezdem azzal, miért nevet: mert ami a mai
órán elhangzott, azzal messzemenőkig egyetértek. Az első, feltehetően provokációnak
szánt tanári megjegyzésre, miszerint: „A
digitális nemzedék nem rendelkezik digitális kompetenciával - felhagyhatunk
a hiedelmünkkel!”, csak annyit
jegyeztem le gyors válaszként a megosztott google dokumentum jegyzetembe: én
már a második (vagyis negyedik) blogbejegyzésemben (Digitális
nemzedék, ahogy én látom) felhagytam! És éppen ez az, amiért a másik szemem
sír, hiszen ebben a bejegyzésben nem szeretném ugyanazt mondani, mint az
előzőben, és azt sem szeretném leírni, ami az órán elhangzott. Na de
összeszedem magam!
Kezdjük ott, hogy kompetencia. Andragógusként
szinte nincs olyan nap, amikor ne találkoznék eme „remek” kifejezéssel, mely
alatt, attól függően, ki használja, mást-mást értünk. De legszűkebb értelemben
és általában azt mondjuk, az az ember a kompetens, aki a tudását és ismereteit
gyakorlati szituációban sikeresen alkalmazni képes. A mai órán ezen fogalom
meghatározástól picit eltértünk, amennyiben a kompetencia szót ismeret, attitűd
és érték hármasaként definiáltuk. Talán, amikor digitális kompetenciáról és
információs társadalomról beszélünk, akkor a sok negatív felhang mellett fontos
kiemelni az érték és attitűd komponensét. Vagyis, hogy akkor leszel igazán kompetens
digitális állampolgár, ha értéket tulajdonítasz annak, amit csinálsz, és nem
csak csinálod, mert mondjuk kötelező, pl. tweetek, blogbejegyzések írása.
Na de mielőtt rátérnék a szívemnek oly kedves (s
épp ezért már oly sokat emlegetett) digitális állampolgárság témára, reagálnék
azért kicsit hosszabban is arra a „provokatív” első mondatra: „A digitális
nemzedék nem rendelkezik digitális kompetenciákkal!”
A technológiai fejlődés megváltoztatta azt, hogy
mit és hogyan kell tudnunk – hangzott el az előadáson.
Ez mégsem jelenti azt, hogy az alapvető tanulási kompetenciákkal már ne kellene
rendelkeznünk a jövőben/jelenben, így az olvasás és szövegértés, szintetizálás,
következtetés, logikai műveletek, információ bevésés és előhívás,
tudásrendszer-konstrukció (Kőfalvi
Tamás besorolása) képességekkel. A technológiai átalakulás és az
elektronikus tanulási környezet megjelenése ellenére (vagy éppen emellett) ezen
kompetenciák ugyanannyira fontosak, ha nem még fontosabbak. Gondolom ezt azért,
mert ha a tanuló egy új környezetbe kerül, mondjuk elkezd használni egy
elearning felületet, akkor először bajlódik azzal, hogy kiismerje magát (jó ez
nem biztos, de valószínű), és ha mindemellett még hiányoznak a tanuláshoz
szükséges kulcskompetenciái, nahát akkor… Könnyű mindent a technikára fogni, de
sokszor nem ez jelenti az igazi nehézségeket!
De menjünk tovább! Megvannak a tanuláshoz szükséges
kulcskompetenciáink, vannak informatikai ismereteink, alkalmazzuk is azokat. De
ne bízzuk el magunkat, ez még nem digitális kompetencia és nem digitális
állampolgárság!
Az IKT támogatott oktatásban ugyanis nem pusztán
technológiahasználatról van szó! El kell hinnem, hogy amit létrehozok az érték,
és mások is kíváncsiak rá! (Jómagam ezt lassan (!!!) kezdem elhinni, miután a
blogomnak egy olyan kedves ismerősöm is követője lett, aki a kurzusunkat nem
hallgatja, de még csak nem is tud róla tőlem.) Miből is áll tehát a digitális
kompetencia? Az International Society for Technology
in Education külön kompetencia térképeket határoz meg tanulók, tanárok és
adminisztrátorok számára. Ez már csak azért is fontos, mert bár azzal tisztában
vagyunk, hogy egy oktatónak és egy tanulónak, na meg egy oktatásszervezőnek
(andragógusnak) az offline tanulási folyamatban más-más szerepe van, arra talán
kevesen gondolunk, hogy online is más-más képességekkel kell rendelkezniük. (Már
csak ezért is érdemes visszagondolni „a gyerekeket utolérni nem akaró pedagógusokról”
szóló megjegyzésekre, mert nekik nem az a dolguk, hogy utolérjék a gyerekeket
(amúgy nincsenek lemaradva, hiszen a gyerekek sem tartanak ott, ahol illúzióink
szerint igen (jó én a magamét már ledöntöttem)), hanem egészen (vagy legalább
részben) más kompetenciákra van szükségük!)
A tanulótól elvárt kompetenciák: kreativitás és
innováció, kommunikáció és kollaboráció, kutatás és információmenedzsment,
kritikai gondolkodás, problémamegoldás és digitális állampolgárság,
technológiai műveltség (részletesen itt).
A tanártól elvárt kompetenciák: a tanuló tanulását és kreativitását támogassa, tanulók tanulásának tervezése, fejlesztése és értékelése, digitális korszak folyamatainak modellezése, digitális állampolgárság és felelősség támogatása és modellezése, legyenek részesei a szakmai fejlődésnek (részletek itt).
Adminisztrátori kompetenciák: látnoki vezetés,
digitális korszak tanulási kultúrájának kialakítása, kiválóság a szakmai
gyakorlatban, rendszerszintű fejlesztésben közreműködés, digitális
állampolgárság (részletek itt).
Az
IKT által támogatott tanulás akkor lesz igazán hatékony, ha a három szereplő
mindegyike rendelkezik a számára „előírt” kompetenciákkal. Ha nem, akkor a tanulási
folyamat nem lesz hatékony, hiába működik a technika… Az adminisztrátornak
tehát meg kell teremteni a technika köré a kultúrát, a tanárnak szakmailag a
topon kell lennie ebben a kultúrában, hogy a diák számára is a szemléletet
(mert ez a legfontosabb!) átadja, s a diáknak nyitottnak, innovatívnak kell
lennie, hogy befogadhassa. Mindenkinek megvan a szerepe, a feladata, melyek
megléte által hatékonyan tudnak együttműködni a tanulási-tanítási folyamatban.
Mind
a három szereplő kompetencia-profiljában szerepel a digitális állampolgárság, de
más-más aspektusban. A tanuló állampolgárságának elemei: pozitív hozzáállás a
technikához, személyes felelősség az élethosszig tartó tanulásban, a
technológia emberi-, kulturális- és társadalmi kérdéseinek megértése, jogkövető
és etikus használata. A tanár állampolgárságának elemei: a formálódó digitális
kultúra megértése és az ennek megfelelő magatartás mutatása, a technológia
biztonságos és jogilag korrekt, normakövető használata, egyénre szabott,
tanuló-központú stratégiák alkalmazása IKT által támogatott oktatási
környezetben. Az adminisztrátor digitális állampolgárságának elemei: egyenlő
hozzáférés biztosítása mindenkinek, a használat előmozdítása, példamutatás, facilitálás.
Tulajdonképpen ezek a feladatok offline is megfogalmazódnak, nem?
Kérdésem: Vajon az egyes
szerepekhez tartozó fent leírt kompetenciák megléte nem eredményezi-e a
digitális állampolgárság meglétét (automatikusan)? Számomra nem logikus, hogy
ez (dig. állampolg.) a kompetencia-profil része.
Szerintem
éppen az a digitális állampolgár, aki rendelkezik digitális kompetenciákkal,
vagyis aki a digitális kultúrában benne él (nem csak eszköz számára az
internet), digitális identitással rendelkezik (minimum facebook profil),
hatékonyan használja az online és web 2.0 eszközöket, betartja a jogi és etikai
irányelveket, képes a hatékony információmenedzsmentre, és mindezt nem öncélúan
csinálja, hanem elhiszi, hogy tevékenysége pozitív értéket hordoz!
A
magyar állampolgárok közül kevesen mondanák ma magukra szerintem, hogy
digitális állampolgárok (is). Ennek oka nem a technika ördögtől valósága, hanem
a kompetenciák hiánya. A kompetenciák köréből pedig legtöbb esetben nem az
ismeret komponens hiányzik, hanem az attitűd és az érték. Az a baj, hogy ezek
nem kognitív tulajdonságok. Nehezen és lassan alakulnak, fejlődnek, változnak.
Ezért várat még magára az információs társadalom, ezért várat még magára a
széleskörű digitális állampolgárság. (Úgy látszik minden blogom végén ide
lyukadok ki… minden út Rómába… ja nem, az információs társadalomba, vagy annak
nem létébe vezet!:))
Kedves Teréz!
VálaszTörlésIgazán frappáns és még élvezetes összefoglalását adtad a témának. Sajnos én is magamra ismertem, és a kis megjegyzésed, hogy az első dolog egy új felületen a tájékozódás, hogy mi hol van, rám bizony nagyon igaz. Számomra is "átkonvertálódott" a digitális állampolgárság fogalma az előadás után, de azt azért bizonyossággal állíthatom, hogy a te honosításod az információs társadalomba már megtörtént és ott lapul a zsebedben a mindenre jogosító igazolvány.
Honosítás? Hát ez nagyon kedves:) Megosztod, hogy mi volt a képed az előtt a digitális állampolgárról, mielőtt átalakult? Vagy várjak türelemmel a blog-bejegyzésedre?
Törlés