minden út ugyanoda vezet...

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Optimista vagyok, tehát kezdem azzal, miért nevet: mert ami a mai órán elhangzott, azzal messzemenőkig egyetértek. Az első, feltehetően provokációnak szánt tanári megjegyzésre, miszerint: „A digitális nemzedék nem rendelkezik digitális kompetenciával - felhagyhatunk a hiedelmünkkel!”, csak annyit jegyeztem le gyors válaszként a megosztott google dokumentum jegyzetembe: én már a második (vagyis negyedik) blogbejegyzésemben (Digitális nemzedék, ahogy én látom) felhagytam! És éppen ez az, amiért a másik szemem sír, hiszen ebben a bejegyzésben nem szeretném ugyanazt mondani, mint az előzőben, és azt sem szeretném leírni, ami az órán elhangzott. Na de összeszedem magam!

Kezdjük ott, hogy kompetencia. Andragógusként szinte nincs olyan nap, amikor ne találkoznék eme „remek” kifejezéssel, mely alatt, attól függően, ki használja, mást-mást értünk. De legszűkebb értelemben és általában azt mondjuk, az az ember a kompetens, aki a tudását és ismereteit gyakorlati szituációban sikeresen alkalmazni képes. A mai órán ezen fogalom meghatározástól picit eltértünk, amennyiben a kompetencia szót ismeret, attitűd és érték hármasaként definiáltuk. Talán, amikor digitális kompetenciáról és információs társadalomról beszélünk, akkor a sok negatív felhang mellett fontos kiemelni az érték és attitűd komponensét. Vagyis, hogy akkor leszel igazán kompetens digitális állampolgár, ha értéket tulajdonítasz annak, amit csinálsz, és nem csak csinálod, mert mondjuk kötelező, pl. tweetek, blogbejegyzések írása.

Na de mielőtt rátérnék a szívemnek oly kedves (s épp ezért már oly sokat emlegetett) digitális állampolgárság témára, reagálnék azért kicsit hosszabban is arra a „provokatív” első mondatra: „A digitális nemzedék nem rendelkezik digitális kompetenciákkal!”

A technológiai fejlődés megváltoztatta azt, hogy mit és hogyan kell tudnunk – hangzott el az előadáson. Ez mégsem jelenti azt, hogy az alapvető tanulási kompetenciákkal már ne kellene rendelkeznünk a jövőben/jelenben, így az olvasás és szövegértés, szintetizálás, következtetés, logikai műveletek, információ bevésés és előhívás, tudásrendszer-konstrukció (Kőfalvi Tamás besorolása) képességekkel. A technológiai átalakulás és az elektronikus tanulási környezet megjelenése ellenére (vagy éppen emellett) ezen kompetenciák ugyanannyira fontosak, ha nem még fontosabbak. Gondolom ezt azért, mert ha a tanuló egy új környezetbe kerül, mondjuk elkezd használni egy elearning felületet, akkor először bajlódik azzal, hogy kiismerje magát (jó ez nem biztos, de valószínű), és ha mindemellett még hiányoznak a tanuláshoz szükséges kulcskompetenciái, nahát akkor… Könnyű mindent a technikára fogni, de sokszor nem ez jelenti az igazi nehézségeket!

De menjünk tovább! Megvannak a tanuláshoz szükséges kulcskompetenciáink, vannak informatikai ismereteink, alkalmazzuk is azokat. De ne bízzuk el magunkat, ez még nem digitális kompetencia és nem digitális állampolgárság!

Az IKT támogatott oktatásban ugyanis nem pusztán technológiahasználatról van szó! El kell hinnem, hogy amit létrehozok az érték, és mások is kíváncsiak rá! (Jómagam ezt lassan (!!!) kezdem elhinni, miután a blogomnak egy olyan kedves ismerősöm is követője lett, aki a kurzusunkat nem hallgatja, de még csak nem is tud róla tőlem.) Miből is áll tehát a digitális kompetencia? Az  International Society for Technology in Education külön kompetencia térképeket határoz meg tanulók, tanárok és adminisztrátorok számára. Ez már csak azért is fontos, mert bár azzal tisztában vagyunk, hogy egy oktatónak és egy tanulónak, na meg egy oktatásszervezőnek (andragógusnak) az offline tanulási folyamatban más-más szerepe van, arra talán kevesen gondolunk, hogy online is más-más képességekkel kell rendelkezniük. (Már csak ezért is érdemes visszagondolni „a gyerekeket utolérni nem akaró pedagógusokról” szóló megjegyzésekre, mert nekik nem az a dolguk, hogy utolérjék a gyerekeket (amúgy nincsenek lemaradva, hiszen a gyerekek sem tartanak ott, ahol illúzióink szerint igen (jó én a magamét már ledöntöttem)), hanem egészen (vagy legalább részben) más kompetenciákra van szükségük!)

A tanulótól elvárt kompetenciák: kreativitás és innováció, kommunikáció és kollaboráció, kutatás és információmenedzsment, kritikai gondolkodás, problémamegoldás és digitális állampolgárság, technológiai műveltség (részletesen itt).

A tanártól elvárt kompetenciák: a tanuló tanulását és kreativitását támogassa, tanulók tanulásának tervezése, fejlesztése és értékelése, digitális korszak folyamatainak modellezése, digitális állampolgárság és felelősség támogatása és modellezése, legyenek részesei a szakmai fejlődésnek (részletek itt).

Adminisztrátori kompetenciák: látnoki vezetés, digitális korszak tanulási kultúrájának kialakítása, kiválóság a szakmai gyakorlatban, rendszerszintű fejlesztésben közreműködés, digitális állampolgárság (részletek itt).

Az IKT által támogatott tanulás akkor lesz igazán hatékony, ha a három szereplő mindegyike rendelkezik a számára „előírt” kompetenciákkal. Ha nem, akkor a tanulási folyamat nem lesz hatékony, hiába működik a technika… Az adminisztrátornak tehát meg kell teremteni a technika köré a kultúrát, a tanárnak szakmailag a topon kell lennie ebben a kultúrában, hogy a diák számára is a szemléletet (mert ez a legfontosabb!) átadja, s a diáknak nyitottnak, innovatívnak kell lennie, hogy befogadhassa. Mindenkinek megvan a szerepe, a feladata, melyek megléte által hatékonyan tudnak együttműködni a tanulási-tanítási folyamatban.

Mind a három szereplő kompetencia-profiljában szerepel a digitális állampolgárság, de más-más aspektusban. A tanuló állampolgárságának elemei: pozitív hozzáállás a technikához, személyes felelősség az élethosszig tartó tanulásban, a technológia emberi-, kulturális- és társadalmi kérdéseinek megértése, jogkövető és etikus használata. A tanár állampolgárságának elemei: a formálódó digitális kultúra megértése és az ennek megfelelő magatartás mutatása, a technológia biztonságos és jogilag korrekt, normakövető használata, egyénre szabott, tanuló-központú stratégiák alkalmazása IKT által támogatott oktatási környezetben. Az adminisztrátor digitális állampolgárságának elemei: egyenlő hozzáférés biztosítása mindenkinek, a használat előmozdítása, példamutatás, facilitálás. Tulajdonképpen ezek a feladatok offline is megfogalmazódnak, nem?

Kérdésem: Vajon az egyes szerepekhez tartozó fent leírt kompetenciák megléte nem eredményezi-e a digitális állampolgárság meglétét (automatikusan)? Számomra nem logikus, hogy ez (dig. állampolg.) a kompetencia-profil része.

Szerintem éppen az a digitális állampolgár, aki rendelkezik digitális kompetenciákkal, vagyis aki a digitális kultúrában benne él (nem csak eszköz számára az internet), digitális identitással rendelkezik (minimum facebook profil), hatékonyan használja az online és web 2.0 eszközöket, betartja a jogi és etikai irányelveket, képes a hatékony információmenedzsmentre, és mindezt nem öncélúan csinálja, hanem elhiszi, hogy tevékenysége pozitív értéket hordoz!

A magyar állampolgárok közül kevesen mondanák ma magukra szerintem, hogy digitális állampolgárok (is). Ennek oka nem a technika ördögtől valósága, hanem a kompetenciák hiánya. A kompetenciák köréből pedig legtöbb esetben nem az ismeret komponens hiányzik, hanem az attitűd és az érték. Az a baj, hogy ezek nem kognitív tulajdonságok. Nehezen és lassan alakulnak, fejlődnek, változnak. Ezért várat még magára az információs társadalom, ezért várat még magára a széleskörű digitális állampolgárság. (Úgy látszik minden blogom végén ide lyukadok ki… minden út Rómába… ja nem, az információs társadalomba, vagy annak nem létébe vezet!:))