Szélsőségek fogságában...

http://bit.ly/Ijs1JF

A bomba hamarabb robbant talán, mint kellett volna. A konnektivizmus volt a hét témája, és talán önkéntelen módon, de keményen szubjektív véleménynyilvánítással lett tele a legtöbb blogbejegyzés saját kis KONNEKT csoportunkról. Vajon ismerjük jól a módszert (mert nem tanuláselmélet, az biztos), ha saját csoportunk alapján szeretnénk azt megítélni? Vagy eljutunk-e a felismerésig, hogy nagyon sok ok miatt a mi csoportunk nem tekinthető konnektivista csoportnak? Vajon az volt a célja a hétnek, hogy robbanjon a bomba?

Jelen bejegyzésembe nem szeretném behozni a KONNEKT csoportot, de nyilvánvaló, hogy ismét kritikusra sikerült megjegyzéseimet az előzetes ismereteimen túl ott szerzett tapasztalataim is befolyásolták.

Kulcsár Zsolt 2011. május 16-án a Pedonline kerekasztal beszélgetésen (lásd: itt) azt nyilatkozta, hogy „a konnektivizmusnak nincsen kialakult, kőbevésett didaktikája”. Ez a mondat szerintem még azt is megkérdőjelezi, hogy oktatásmódszertan-e a konnektivizmus, vagy valóban csak elearning, web 2.0-s eszközök alkalmazása a tanulási-tanítási folyamatban. Persze egy egészből nem lehet csak mondatokat kiemelni. Kulcsár Zsoltnak éppen az a célja, hogy a konnektivizmust magasabb szintre emelje, éppen atekintetben, hogy ne „csak” elearninges eszközök használata legyen az oktatásban, hanem tanuláselméletté nője ki magát. (Éppen ezért furcsa, hogy ez a félmondat mégis kicsúszott… és azért is, mert Kulcsár Zsolt amúgy a konnektivizmus kilenc alapelvét még a kerekasztal beszélgetés előtt megfogalmazta, és prezentálta a III. Oktatás-Informatikai Konferencián. Erről majd később.)

A didaktikai elméletek születésének két útja van: 1. teoretikus út: elmélet kialakítása, majd gyakorlatban való tesztelés, 2. éppen fordítva: a gyakorlatban szerzett tapasztalat általánosításával. Ollé János azt mondja (szintén a fent nevezett Pedonline kerekasztal beszélgetésén), hogy a gyakorlatban még nincsen elég jó példája a konnektivizmusnak ahhoz, hogy általánosítható legyen (tanuláselméletté váljon).

A mi előadásunkon azt említette, hogy a konnektivizmus elmélete úgy alakult ki, hogy előbb voltak a jó gyakorlatok (ha nem is sok), és utána alakult, és alakul ma is az elmélet. (Nincs nagy ellentmondás, csak kicsi, vagy csak én érzem. Mennyi az a jó gyakorlat, ami után elkezdődhet egyfajta általánosítási vágy, egyfajta elméletgyártás?)

Érdekes, hogy a másik irány fel sem merül: teoretikusan gondolkodjunk, alakítsunk ki elméletet, és nézzük meg, működik-e a gyakorlatban. Miért nem? (Vagy erről már lekéstünk? Igen, valószínű…) Ha van egy jól megalapozott elméleti háttere a konnektivizmusnak, nevezetesen a hálózatelmélet, ha azt bevesszük a pedagógiába, andragógiába, akkor lehetne (lehetett volna) elméletet is gyártani először, nem? Lehet könnyebb is lenne? Gyakorlatban való kipróbálásával pedig gyorsabban kukába dobható, vagy elismerhető lenne a tény: tanuláselmélet vagy nem a konnektivizmus. (Ez az irány gyorsabb, mert vajon mennyi kivételt bír el az elmélet? Ha egyszer elbukik, akkor kuka:) Tudom, hogy nem a tempó számít persze…)

http://bit.ly/JiDzwO

Szóval a konnektivizmusnak nincsen kőbevésett didaktikája, nem is tanuláselmélet, mert nem általánosítható komoly korlátai miatt (lásd többek közt előző bejegyzésem), de van kilenc alapelve Kulcsár Zsolt által.

A kilenc alapelv három téma köré csoportosul: tudás, közösség, kapcsolat. Nekem már itt problémám van. A tudás átalakul az információs társadalomban, hatalmas mennyiségű információ, rohanó világ, lifelong learning stb. Jelentheti ez új tanulási elmélet megjelenésének szükségességét? Hoz ez forradalmi változást? Csak egy indok: más tudás kell az általános iskolában, más a középiskolában, és más a felsőoktatásban, és más a munkahelyen (csakhogy egy nem formális oktatási helyszínt is behozzak). De a tanuláselméletek közt nem lavírozok, vagy alakítok ki újakat, egyszerűen más módszert alkalmazok a tanulásom során (és az oktató is más módszerrel oktat). Tehát a tudás átalakulása, módszerbeli változást hoz a tanítás-tanulás terén.

Közösség: azt hiszem, nekem ez okozza a legnagyobb gondot. Hogy erre épül rá az egész elmélet. Közösségben megosztok, közösségben beszélgetek, közös tudást hozunk létre. Minden közös… De hol érhető ez az egész tetten? (Csak ne a közös dokumentum példáját hozzuk…) A közösség tagja az egyén. Az egyénen igen sok múlik. Azt gondolom, nem lehet egy elméletet úgy felépíteni, hogy abban az egyén ilyen kevéssé jelenik meg (nyilván a motivációja igen hangsúlyos, erről nem is beszélnék…)! Nem beszélve az individuálisabb egyénekről…

Kapcsolatok: minden mindennel összeér, meg kell találni a kapcsolódási pontokat. Talán ez az egyetlen tény, amibe nem tudok belekötni így (ha a tudásra gondolok és az ismeretek közti kapcsolatokra). Ha a skálafüggetlenségre gondolok (a közösségben), akkor elbizonytalanodom. Lehet-e egy emberekből álló hálózat skálafüggetlen?

A kilenc elv:

1. Minden tudás leírható hálózatként.

Ezt én úgy értelmezem, hogy a tudás egyes elemei összekapcsolhatók, hálózatba szervezhetők. Azt gondolom, hogy ez teljesen helytálló és igaz kijelentés, de nem gondolom, hogy ehhez szükséges bármilyen elearninges, web2.0-s eszköz, vagy hogy ez egy kifejezetten a konnektivizmusra szabott megállapítás lenne. Azt gondolom, hogy amikor konstruktivista módon szervezzük (konstruáljuk) a tudásunkat, akkor is összekapcsolunk ismereteket, összefüggéseket alakítunk ki, hálózatot szervezünk ismereteink közt. Vagyis: nincsen új a nap alatt. (Ha a hálózat esetében kifejezetten a webre gondolunk, akkor pedig az a kérdésem, hogy lehet-e úgy tanuláselmélet irányba haladni, hogy azt csak a webre vetítem ki, és ott folyó tanulásra általánosítom?)

2. A tanulás hálózatszervező tevékenység.

Ehhez azt hiszem hasonló megjegyzést tudnék fűzni, mint az 1. elvhez, hiszen tanulás és tudás összefügg.

3. Az új tudás elsajátításához a meglévő tudásháló releváns részeit kell előfeszítenünk.

Azt gondolom, hogy ez a megjegyzés is konstruktivista elméletbe illő. Ahogy a kerekasztal beszélgetésen is elhangzott, a konnektivista elmélet erősen átfedéseket tartalmaz más elméletekkel, ezért nem jelent paradigmaváltást. Néha az az érzésem, hogy „csak” bekerül a „hálózat” fogalma…

4. A közösségben való tanulás inspirál.

Azt gondolom, hogy ez egyén és közösségfüggő. Vagyis egy olyan általánosítás, amit viszonylag gyorsan meg lehetne cáfolni. Az individualista egyén kiesik ebből az egészből? Mi van azokkal az egyénekkel, akiket a közösség inkább frusztrál, mondjuk azért, mert ő nem tud hozzátenni a közösségi munkához? Az egyén passzív hozzáállása megölheti az egész konnektivista tanulást. Ez nem a rendszer kritikája, de vajon hogyan reagál az ilyenekre a gyakorlat? Kizárja őket? (Ha valaki kizárásra kerül, akkor megint a tanuláselméletiség szintje kérdőjeleződik meg.)

5. A közösségi tanulásban a vélemények különbözősége formálja az egyéni gondolkodásmódot.

Ezzel is teljesen egyetértek, ám azt hiszem, hogy egy kerekasztal beszélgetés vagy egy vita éppen úgy alakítja a véleményt, a gondolkodásmódot és az egyéni nézőpontokat.

6. A témák iteratív tagolása segíti a megfelelő fókusz kialakítását.

Iteratív – ismétlő. Igazából ezt az elvet nem értem igazán. Arra reflektál, hogy ugyanarról a témáról sokan beszélünk önállóan (blog), majd közösségben is (kommentek)? A kommentek sűrűsége segítené a fókusz megtalálását? (Tényleg kérem, hogy segítsetek/segítsenek ennek értelmezésében!)

7. A hálózati tanulásnak legalább két szintje van: személyközti (interperszonális) és személyen belüli (intraperszonális).

Ha ez a legalább két szint, akkor mi lehet még szint? Amúgy teljesen egyetértek: személyközi a kommentek és személyen belüli az első és második blog közti fejlődés, nézőpontváltás esetleg (már ha valóban elsőnek impulzív, másodiknak reflektáló blogot írunk). De azt gondolom, hogy ez sem csak a hálózati tanulásban állja meg a helyét. Más eszközök használatával, máshol érhető tetten a tanulás, a kommunikáció.

8. A kapcsolatokra való fókuszálás serkenti a kreatív gondolkodást.

Az összefüggések megtalálása, az egyes tudáselemek összekapcsolása gondolkodást fejleszt. Hogy ez mennyiben kreatív folyamat? A kreativitás egyik jelentése: alkotóképesség, teremtőképesség, vagyis valami olyan értékkel rendelkező létrehozása, ami korábban nem létezett. Ez alapján az új tudás konstruálása kreatív folyamat. (Lehet, hogy csak én nem kedvelem ezt a szót, és emiatt ódzkodom tőle…)

9. A különböző területek közötti kapcsolatok feltárása ma alapvető készségnek számít.

Valóban:) De kérdés az megint, mint fent: ez sajátos konnektivista vonás? Vagy a konnektivista tanulás fejleszti ezt a készséget?

A Magyar Értelmező Kéziszótár (csak előkerült megint) definíciója szerint az „elv” egyetemes érvényű, alapvető természeti törvényszerűség. Ez alapján szerintem a fenti tények bár elvek, nem feltétlen csak a konnektivizmus elvei. Avagy nem elvek „pusztán” jellemzők. Jellemzők, melyek a jó gyakorlatokban tetten érhetők, általánosíthatók is, de nem eredményeznek új elméletet.

Nincsen gyakorlat elmélet nélkül, és fordítva. Nem lehet kikiáltani az egyiket avagy a másikat fontosabbnak, mondja Zrinszky László. Így nem érdemes azt feszegetni, hogy minek elmélet, ha van jó gyakorlat, fordítva meg ugye fel sem merül. Mégis az a kérdésem, hogy a konnektivizmusnak van-e olyan eleme, ténye stb. mely új (tanulás)elmélet után kiált?

Konnektivizmus úgy tűnik, életforma - hangzott el a kerekasztal beszélgetésen Fehér Pétertől. Valóban, aki nincsen rendszeresen internet közelben, az kiesik (vagy el sem kezdi). A tweetek tekintetében is folyamatos kritika (KONNEKT csoporton belül), hogy valaki a napnak egy tíz percében impulzív, és amúgy nem, pedig a tweeteknek folyamatosan kéne jönnie. Két ok, amiért szerintem nem jönnek: 1. nem egész nap a kurzuson gondolkodom, 2. nincs okostelefonom és 0-24 óra net-elérésem. Vagyis nekem nem életformám a konnektivizmus. (Alakult az időbeosztásom, de nem alapjaiban rengett meg.) Ma lifelong és lifewide learningről beszélünk, ami a tanulás életformává válására hajaz; továbbá X, Z és Alfa generációról beszélünk (bár nem szeretem ezt a beosztást), mely szintén a hálólét, mint életforma begyűrűzését jelzi (minőségtől most eltekintek). Ha a konnektivizmust e kettő összekapcsolásaként értelmezem, akkor a konnektivizmus valóban életformaként értelmezhető leginkább?

Azt hiszem ez is egy szélsőség lenne. És azt gondolom, hogy az is egy szélsőség, mely a bejegyzésem elején megjelent, hogy csak eszközhasználat. Lehet, hogy az igazság félúton van. Én mégis a szélsőségekkel most könnyebben tudok azonosulni – bármelyikkel is!

http://bit.ly/JFqNYo