Variációk a konnektivizmus kritikájára

Már az előző bejegyzésemben feltettem a kérdést: vajon új tanuláselmélet-e a konnektivizmus? Választ aztán nem kerestem, lévén ez az új előadás témája. Hálózatelmélet, tanulás, eszközök, eredmények és kritikák. Ez mind terítékre került ma. Szemezgetek belőlük: objektíven, reálisan, személyesen érintve.

http://bit.ly/IdeNSy

A hálózatelmélet diszciplínája az erdélyi származású, de Amerikában élő Barabási Albert László nevéhez köthető elsősorban. Természetesen más személyeket is említhetnék, így Csermely Péter vagy Mark Buchanan nevét is, de Barabási volt az, aki a hálózatelméletet az ember által kiépített legnagyobb hálózat, a világháló irányából közelítette meg. Alapgondolata a véletlenszerű hálózatokkal kapcsolatban, hogy minden mindennel összefügg, és minden pont egyenlő. 

A hálózatelmélet tulajdonképpen a fizikában, a matematikában, a biológiában, vagy a szociológiában is használt elmélet, és lassan a pedagógia, az oktatás területére is „beszivárgott” a konnektivizmus elméletének keretében.

Az óra kezdőgondolata volt: mi a konnektivizmus? Oktatási paradigma, tanuláselmélet vagy csak új oktatási eszközök alkalmazása? Hát paradigma nem. Ezt már az előző bejegyzésemben megindokoltam. Tanuláselmélet sem, mert a tanulás folyamatában számos dolgot nem képes megmagyarázni: számtalan „jó gyakorlatot” ismerünk, a konnektivista tanulás folyamatának azonban sok elemélt még nem tudjuk megmagyarázni. Jelenleg tehát „csak” egy oktatási, vagy inkább tanulási módszer (hiszen a tanár szerepe teljesen átalakul, a hangsúly az oktatásról a tanulásra kerül át, de erről majd később), de nem kizárt, hogy egyszer majd tanuláselméletté válik. Jelenleg azonban a hype-görbe alján tanyázik: a szakértők többsége úgy véli, ha eddig nem váltotta meg a világot, ezután sem fogja. (Térjünk vissza erre másfél év múlva…)

A konnektivista elmélet alapja, hogy a résztvevők skálafüggetlen hálózatot alkotnak. Skálafüggetlen egy hálózat, ha benne a fokszámeloszlás hatványfüggvényt (Yule–Simon eloszlást) követ.

Egyszerűbben (mármint számunkra is érthetően): a konnektivista tanulócsoportban mindenki egyenlő, mindenki mindenkivel azonos eséllyel kommunikál és kerül kapcsolatba (kapcsolódik). A konnektivista tanulás éppen ezért „nem bírja el” a tanárt.  A tanuló nem a tanárhoz kapcsolódik, hanem egy hálózat meglévő csomópontjaihoz, ezekből nyer ismereteket, melyeket aztán beépít saját ismeretanyagába, fogalomtérképek, összegző tanulmányok segítségével, majd megosztja másokkal. Az információáramlás folyamata informális, iránya pedig horizontális. A tanulás nem tudásfogyasztás, hanem aktív tudásalkotás. (Ez konstruktivistásan hangzik picit nem? Nincs új a nap alatt?)

A konnektivista tanulást a dinamika jellemzi: aki lemarad, az kimarad. Akinek nincs (extrém magas) belső motivációja – elvérzik.

Fő eszközei a web 2.0 eszközkínálatából kerülnek ki: blog, twitter, podcast, fogalomtérkép, megosztott dokumentumok.

http://bit.ly/Idn4Ud

Ennyit a hivatalos részről, és a tényekről (objektív nézőpontról). A KONNEKT csoport részvevőjeként az órán elhangzott kritikákat saját tapasztalataimmal összevetve fogom leírni. Teszem mindezt annak tudatában, hogy a KONNEKT csoportnak bár a célja egy konnektivista tanulási környezet megteremtése, a célt nem éri el száz százalékban. Véleményem szerint abszolút nem lehet orvosi ló, ámde ha mégis annak kiáltjuk ki (akarva akaratlanul), ha másban nem, a veszélyek és csapdák kirajzolásában abszolút segítségünkre van!:)

Kritika 1: Erősen függ az életkortól a konnektivizmus alkalmazhatósága (mely a tanuláselméletiségét is megkérdőjelezi). A konnketivista módszertan a felnőttképzés és az andragógia felvonulási területe lehet, amennyiben erős belső motiváció, önfegyelem és kitartás szükséges a részvételhez; továbbá mert a közoktatás rendszerének (formális oktatás) a dominanciája fiatalabb korban szinte teljesen kizárja ezt a tanulási lehetőséget.

Reakció 1: Mi felnőttként veszünk részt a tanulási folyamatban (belső motivációnkat és önfegyelmünket majd később méltatom), de formális oktatási keretek közt. A „kiütés” veszélye erős, de győzzük, még így páran.

Kritika 2: Erősen függ a résztvevő belső motivációjától. A külső motiváció megjelenése a skálafüggetlenséget veszélyezteti, illetve le is rombolja.

Reakció 2: Összefüggésben az 1. reakciómmal: mi formális oktatási környezetben veszünk részt ebben a tanulási folyamatban. Már egy korábbi kommentemben nekiszegeztem egy társamnak (galád módon:)) a kérdést, de most magamnak is felteszem, hogy vajon mi motivál: a téma megismerése, vagy az, hogy nem kell vizsgáznom? Mert hogy itt követelmények vannak – holott egy konnektív csoportban a tanulásszervezésnek nincsenek határai (vagyis nincs olyan, hogy minimum huszonnyolc hozzászólás/hét). Magam részéről igen erős a külső motiváció – mely amúgy a közösségi tudás létét is megkérdőjelezi bennem.

Megjegyzés: megtapasztalunk valamit, ami majdnem olyan, mint a konnektivizmus, de nem az. Azt gondoljuk, hogy tudjuk mi az, pedig nem. Kicsit szkeptikusan: de mi végre mindez? (Ja, amúgy egyre jobban belejövök és kedvelem ezt az egészet, remélem nem nagyon tűnök negatívnak :))

Kritika3: Differenciálás hiánya – az eszközöket tudni kell használni, ebben nem lehet különbség. Akkor mindez hátrányokat növel, egyenlőtlenségeket erősít meg vagy teremt.

Reakció 3: Az előadáson elhangzott, hogy a tanárnak a konstruktív alkotó közeg megteremtése (többek közt) a feladata. Nekem ebben az is benne van, hogy megtanuljuk használni az eszközöket. Jó semmi nem végtelen bonyolult, vagy megtanulhatatlan, de a „komfortérzetet” növelné a kezdeti biztonság megteremtése.

Kritika 4: Értékelés problémája.

Reakciók: Diagnosztikus értékelés: előzetes tudás mérése. Elhangzott, hogy nem nagyon lehetséges, hiszen a konnektivizmus tartalom független. Hát engem ez azért meglep: hiszen valamiről megy a diskurzus, nem? Jelen esetben az Információtudomány és média a XXI. században témaköréről. Az előadásban az atombomba témája jött fel példának, miszerint senki nem csatlakozik egy konnektivista tanulócsoporthoz ebben a témában, aki amúgy nem ért hozzá. De nálunk nem volt opció! És nem szakértő mindenki, sőt! Ez azért komolyan szül különbségeket, sőt, tanár értékű személyeket is „kitermel” a csoport. A konnektivizmusban az egyén maga méri előzetes tudását jobb esetben, és mérlegel, hogy kapcsolódik vagy nem? Vagy nem kell méri, mert tudáskonstruálás zajlik, és neki is lesz tudása? Ezt nem értem…

Formatív értékelés: maga az egész folyamat az. Igen, de egymást értékeljük, nem a tanár. Még visszajelzés sincsen, csak egy „ok” a nevem mellett. Mi merjük egymást értékelni? Komolyan visszajelzést nyújtunk (értelmező/porduktív kommentek)? Nem… Ennek oka lehet, hogy a kapcsolatok jelen esetben néha személyesek, néha meg nem? Hogy akit ismerek, annak azért nem merek produktív, esetenként kritikus megjegyzést tenni, mert ismerem, akit meg nem, annak meg azért? Vagy azért mert nem bízunk a saját tudásunkban? Vagy mégiscsak félünk, hogy mit lát a tanár? Annyira kíváncsi lennék, hogy ez egy igazi konnektivista csoportban hogy van…

Szummatív értékelés: ha nincsen, akkor nem hajtasz. Itt van – azért hajtunk? (Visszacsatolás a motiváció kérdéséhez.)

Veszély 1: netgenerációra várás.

Reakció 1: Valóban veszély:) Hiszen már a digitális kompetencia témakörben kifejtettük: a netgenerációra digitális eszközök rutinos használat talán jellemző, de a tudatos és hatékony ritkán. A netgeneráció lassan-lassan bekerül a felnőttképzésbe. Vajon aki azt jósolja, hogy másfél év múlva lehet tanuláselmélet, vagy akár paradigma a konnektivizmus, az a netgeneráció felnövekedését várja, vagy a hype-görbe tetejét?

Veszély 2: A skálafüggetlenség látszata. A túl kicsi csoportoknál áll fent ez a veszély. Skálafüggetlenség adódhat az egyes egyének szakavatottabbságából, vagy egyes egyének túlzott aktivitásából is. A lényeg: nincsen valódi egyenlőség.

Reakció 2: A KONNEKT csoport kicsi. A KONNEKT csoportban vannak szakértők. A KONNEKT csoportban vannak túl aktívak. Ez veszély? Az utóbbi kettő rám abszolút motiválóan hat, nem veszélyként élem meg. Rám nem veszély, de a konnektivista módszertanra igen (?). Hatékonyságot veszít a folyamat? Konnektivista szempontból lehet, szerintem abszolút nem. (Lehet, hogy ez nem az én „műfajom”?)

Veszély 3: Eltérő információáramoltatás: eltérő tartalom, eltérő intenzitás, redundáns és kevéssé releváns tartalmak megjelenése.

Reakció 3: Ennek eredménye, hogy nem születik új tudás – nincs tudáskonstruálás. Az előadást jegyzeteljük, nem vagy csak kicsit reagálunk, nem jönnek be új nézőpontok. Nem tudunk vagy nem merünk újat mondani? Nem lehet, hogy az előadás maga is erősen befolyásolja a témaheti munkánkat atekintetben, hogy ellentmondani mégsem merünk? Hogy a tanári szerepből közölt információt sokszor készpénznek vesszük (még akkor is, ha nagy arányban kérdéseket feszeget és nem egyértelmű állást foglal az előadás sem)?

Ez a bejegyzés kicsit előfutára volt a félév értékelésének… (amúgy is már mindjárt vége;)) Konnektivizmusról nem tudok most úgy beszélni, hogy ne higgyem azt, hogy én is részese vagyok. Pedig a veszélyek, kritikák alapján – nem nagyon vagyok részese. Azért nem, amiket elmondtam, leírtam reakcióként, vagy megosztottam a twitteren.

Fontosnak tartom zárásként megjegyezni, hogy az általam megfogalmazott kritikák (mint ahogy az előadás kritikái sem) nem a csoport munkája ellen szólnak. Magamat is a csoport tagjaként értelmezem minden megjegyzésemben, és a kérdéseket magam számára is éppúgy felteszem, mint aki szeretne jobban konnektivista lenni, s mint aki majd egyszer oktatásszervezőként talán találkozom ezekkel a veszélyekkel, kritikákkal, s akkor talán majd tudok rá válaszolni. Remélem, hogy a hét során a kommentekből választ kapok a kérdéseimre – hogy új tudás konstruálódjon.