Információs társadalom és oktatás. Most még inkább csak ez utóbbi!

A mai előadáson előtérbe kerültek a tanuláselméletek, szám szerint három, név szerint a behaviorista, a kognitivista és a konstruktivista. Én szeretem a tanuláselméleteket – szeretek vitatkozni azok létjogosultságával. Gondolkodtam is azon, hogy ebből írom a szakdolgozatomat, de aztán nem. Szerintem kifejezetten érdekes vizsgálni, hogy a gyakorlatban hogy is van, ami az elméletben olyan jól hangzik. És az információs társadalomban (?) különösen érdemes „felülvizsgálni” a régi elméleteket, hiszen a tanulási és tanítási folyamatok nagy átalakuláson mennek át. Vagy nem?

Ismételten a kulturális változások felelevenítésével indult az előadás, a főemlősöktől (epizodikus kultúra), akiknél még nem volt tudásszerveződés a homo interneticusok hálózati kultúrájáig haladva, melyben a tudásszerveződés alapja az elektronikus kommunikáció. A prezentáción szereplő Komenczi Bertalan-féle táblázathoz egyetlen hozzáfűzni valóm van: az utolsó három sor (homo sapiens, modern ember és homo interneticus) a mai társadalomban egyaránt jelen van véleményem szerint.

Bár a kultúránkat kevéssé nevezném mitikusnak, de még ma is van jelentősége az elbeszélésen alapuló tudásszerveződésnek, gondoljunk csak a nagymamáktól és nagypapáktól vett „történelem órákra”. A modern kor tudásszerveződési formája a külső, rögzített tudás a formális oktatás egészét jellemzi – igen jelen van, akkor is, ha sokan azt mondják, nem éppen (vagy egyre kevésbé) van létjogosultsága. A hálózati kultúra és az elektronikus kommunikáció segítette tanulás jelenléte pedig nem kérdés – erről beszélünk hetek óta.

Ha igazán belegondolok, a három kultúra súlya a társadalmi tudatban, vagy akár az oktatási intézményekben egyáltalán nem azonos. A rögzített tudás szerepe még mindig igen nagy, talán ezért tartunk még midig a kognitív paradigma kifejtésének korszakában.

A kognitív tanuláselméletet megelőzte a behaviorista elmélet. Ki ne emlékezne Pavlovra és a kutyára, az operáns és a klasszikus kondicionálás elméletére. A tanulás alapja ezen elmélet szerint a bemutatás, a lemásolás, a megerősítés vagy a meg nem erősítés. Az egyén ebben az esetben egy nagy fekete doboz: mindegy mi van benne, a hangsúly a bemeneti és a kimeneti elemeken van, mindegy, hogy azok az egyénben (mentálisan) hogyan alakulnak.

A kognitivista elmélet ennél több: a gondolkodásra, a meglévő ismeretekre épít. Asszimiláció vagy akkomodáció útján újabb ismeret születik – összefüggésben a korábbival. Kérdés: de az előzetes ismeret hogyan születik? Csak a megfigyelés és az utánzás útján, nem?

A kognitivista elméletet a konstruktivista elmélet „követi”, mely a tanulást tudás-konstruálásként értelmezi, mely problémamegoldáson alapul. A tanulást csoportban, másokkal együttműködve tartja hatékonynak (én itt esek ki a dologból…), és elengedhetetlennek tekinti a szakértők megfigyelését és a mintakövetést.

Mindezek után kijelentettük, hogy paradigmaváltás akkor van, ha már a régi modell nem alkalmas a magyarázatra, és azt mondtuk (ahogy már fent is utaltam rá), hogy jelenleg a kognitív paradigma kifejtésének szakaszában vagyunk.

Két kérdésem van:

1) A tanuláselméletek a tanulási folyamatot máshogy értelmezik, máshogy tartják azt hatékonynak. De tulajdonképpen mindegyik tanulásról beszél: eddig ismeretlen dolog elsajátítása, ugye? És tanulás mindig volt. A tanulás változik vagy a tanítás, oktatás (irányítás)? A lehetőségek és az eszközök befolyásolják a folyamatokat (tanulást és tanítást egyaránt), de a lényeg ugyanaz…

Nos, én a jelenleg bemutatott tanuláselméletek, és tanulási folyamat értelmezések egyikére sem vetnék teljes mértékben keresztet. Kicsit konzervatív vagyok, és esetenként jobban ragaszkodom a jól bevált módszerekhez talán, mint azt kellene, és pedagógus sem vagyok. De azt hiszem, hogy vannak dolgok, amiket mindig is a behaviorista elmélet által bemutatott tanulási folyamattal tudunk modellezni. Például, hogy evés előtt és után kezet mosunk. Anya azt mondja, be is mutatja, és ha megteszem, megdicsér. Ezért megtanulom. (Persze utána megérthetem ennek valós szükségességét is, de három évesen nem elmélkedek a baktériumokról…)

2) Az előző gondolatmenet végéhez tartozik a második felvetésem: mindenki képes konstruktivista módon tanulni? Így a behaviorista vagy kognitív elmélet által ábrázolt folyamatok egyszer majd tényleg nem tudnak elegendő magyarázatot adni? Én például kifejezetten rosszul érzem magam egy csoportmunkában (konstruktivizmus által támogatott módszer), és elég jól viselem, ha bizonyos dolgokat nem magyaráznak meg nekem, hanem el kell fogadnom (nem vagyok könnyen megvezethető, nem ezt akarom mondani).

Megjegyzéseim talán tájékozatlanságot sugallhatnak. Nos, rengeteget tanultam már tanuláselméletekről, de valahogy sosem volt lehetőségem arra, hogy ezeknek a gondolataimnak hangot adjak. És most itt ez a remek lehetőség, hát élek vele (remélve, hogy választ kapok). Jé, vajon mégsem fogadok el mindent, csak mert mondják? (Vagy nem mindegy, ki mondja?)

A másik témacsokor, amihez szeretnék hozzászólni: a tanulás dimenzióinak integrált felfogása.

Az itt látható modell számomra nem egyértelmű: elemzem!:)

Élethosszig tartó tanulás – világos, ez az andragógia alapja. Az élet minden területét átfogó tanulás – világos. Koordinátarendszer: oké.

Értelmezési nehézségeim a felhők terén akadtak! Gyermekkorban (iskolaköteles kor előtt) a tanulás informális úton zajlik. Informális tanulás: olyan, sokszor teljesen észrevétlen mindennapos tevékenységek, amelyeknek elsődleges célja nem a tanulás, vagy önmagunk képzése, de amelyek során mégis sok ismeretet szerezhetünk, tudásunk alakul.

Az iskolaköteles korban a formális tanulás szerepe megnő (formális tanulás: szervezett, strukturált formában folyó ismeretszerzés, amely a legtöbb esetben valamilyen bizonyítvány vagy diploma megszerzésével ér véget), de az informális tanulás nem szűnik meg – nem is szűnhet, hisz a mindennapi tevékenységek állandó velejárója. Egészen egyszerűen nem tudatosul.

Amíg iskolarendszerű oktatásban (közoktatás vagy felsőoktatás) részt veszünk, a legnagyobb arányban formális úton tanulunk.

Az iskolarendszerből kilépve egyre többen választják a non-formális képzéseket saját ismereteik bővítésére. Non-formális tanulás: az oktatási rendszeren kívül (például egy vállalat által) szervezett, az egyén igényeihez jobban illeszkedő képzések, tanfolyamok tartoznak ide, amelyek a legtöbbször nem zárulnak széles körben elfogadott bizonyítvány megszerzésével. Az informális tanulás azonban emellett sem szűnik meg.

A problémát az egyes formákban szerzett tudás beszámítása és elfogadtatása jelenti. Az előzetes tudás beszámítása szinte csak dokumentumokkal történő igazolás esetén lehetséges, de még úgy sem egyszerű (kreditátvitel, modulok alóli mentesülés stb.).

A felhőket én teljesen összemosnám! Az egyén minden életszakaszában és az élet minden területén tanul informális módon. A non-formális tanulás a felnőttképzés területén a legjellemzőbb. A közoktatás és a felsőoktatás a formális oktatás területe – de az egyetemi lét korosztály tekintetében igen széles skálán mozog.

Szóval én olyannyira integráltan értelmezem a tanulási dimenziókat, hogy nem látok jól elkülönülő felhőket, és nem is értem a kérdést: lehetne-e felhő az (1) és a (4) dimenzió között? Ha más nem, az informális tanulás mindent mindennel összeköt! Most már csak a beszámítás lehetőségét kell stabil alapokra helyezni!

A mai előadásból két gondolatkört emeltem ki tehát: tanuláselméletek és tanulásdimenziók. Gondolataim esetenként felszínesek – ennek oka feltehetően az órán való „zavart” jelenlétem: se net, se konnektor, tulajdonképpen teljes nonkomfort, ami a témához való viszonyomat is teljes mértékben meghatározta. Szóval eldöntöttem, hogy legközelebb itthon hallgatok és jegyzetelek. És hogy a témahéten csak azért is alaposan utánajárok témának, és megszeretem!:) Addig is: érjétek/érjék most be ennyivel!