Lesz-e forradalom? Információs társadalom és oktatás II.

Kognitív paradigma az információs társadalomban, a váltás még várat magára. Ez lehetne a konklúziója a hétnek (vagy azt is mondhatnám, hogy én itt ragadtam le). De nézzünk egy kicsit mögéje! Mi a paradigma, mi a kognitív paradigma, és mi a paradigmaváltás feltétele? Lehet-e az elearning paradigmaváltás? Miért nem tanuláselmélet még a konnektivizmus?

Nem érdemes úgy beszélni valamiről, hogy nem értjük. Azt gondolom, hogy az első bejegyzésemben én sok mindent nem értettem (legalábbis zavarosnak találtam), de legfőképpen a kapcsolatot nem az előadás tartalma (tanuláselméletek, dimenziók stb.) és az információs társadalom között. Weszely Orsolya bejegyzése volt talán az, mely a legjobban rámutatott a lényegre: az információs társadalomban más típusú tudásra van szükség, mint korábban, és ez a tudásról alkotott képet, illetve a tanítás-tanulás folyamatról alkotott képet is új dimenzióba helyezi. De elég-e ez egy új paradigmához? Az elméletek és a tanulási-tanítási gyakorlatok ha változnak is, nem olyan gyorsan, mint a tanulási környezetek, oktatást támogató technológiák, és nem is jelentenek teljesen új nézőpontot. Változás, újítás reform. De nem forradalom:)

http://bit.ly/JXDv3K

Tartja magát tehát a kognitív paradigma. Szedjük szét!:)

A paradigma görög eredetű szó, jelentése (szó szerinti): minta, összehasonlításra alkalmazott példa.

A tudományos életben a fogalmat Thomas Kuhn használta először az 1960-as években. A tudományos forradalmak szerkezete (Structure of Scientific Revolutions) című művében a paradigma szót következőképpen értelmezi: egy adott időszakban az adott tudomány művelői között kialakult és intézményesült közmegegyezés arról, hogy mi az adott tudomány tárgya, feladata, hol húzódnak a tudományosan érvényes illetve érvénytelen kérdésfeltevések közötti határok, továbbá, hogy mely feltételek mellett lehet valamely álláspontot egyáltalán tudományon belülinek elfogadni. (Lásd: itt).

Paradigmaváltás akkor következik be, amikor egyes anomáliák (tények) megmagyarázhatatlanná válnak a paradigmán belül. A paradigmaváltás tehát egy teljesen új szemléletmódot, látásmódot jelent. Új a kiindulópont, mások a hangsúlyok, az elvek és a szabályok, s ennek következtében egy új, szervesen összefüggő rendszer jön létre. Az új paradigmát gyakran nehéz felismerni, mert a tudomány képviselői szemében esetenként „sarlatánságnak” tűnik.

Kuhn úgy vélte, hogy a paradigmaváltás az érett tudományok fejlődési mintája – s itt elsősorban a természettudományokra gondolt. Ugyanakkor a társadalomtudományok képviselőinek nagy százaléka is magára vonatkoztatta a jelenséget, s korszakokat és forradalmakat keresett tudománytörténetének fejlődésében.

A kognitív paradigma minden olyan tudományterületen megjelenik, mely valamilyen módon a megismerési folyamatokkal foglalkozik, legyen az emberi, állati, gépi, molekuláris szintű vagy „globális”. Így például a biológia, a pszichológia, a filozófia, a nyelvészet, az antropológia és a számítástechnika területén is beszélhetünk kognitív paradigmáról.

A kognitív szemlélet lényege, hogy a megismerési szempontot helyezi előtérbe. Ez a nézet (szintén) az 1960-as években jelent meg, elsőként a pszichológia területén, majd más tudományágakban is. Az interdiszciplináris együttműködések eredményeként pedig nem sokkal később megjelent a megismeréstudományok gyűjtőszó. A kognitív szemlélettel vizsgálódó kutatók a megismerés egészével foglalkoznak (komplex módon): a tudás megszerzésének mikéntjével, a tudás keletkezésével, a tudás felépítésével, a belső folyamatok algoritmizálhatóságával.

A kognitív tanuláselméletek a közvetlenül nem megfigyelhető mentális tevékenységet kívánják tanulmányozni.

A Piaget-féle kognitív tanuláselmélet alapja, hogy a tanuló/az egyén állandó kölcsönhatásban él környezetével, egyrészt alkalmazkodik hozzá, a szervezet belső állapotának megváltoztatásával (akkomodáció), másrészt pedig igyekszik megváltoztatni magát a környezetet is (asszimiláció). A szervezet és a környezet közti „feszültségek”, állapotkülönbségek mindkét esetben kiegyenlítődnek, állandóan egy egyensúlyi állapot felé tartva. Az asszimilációs-akkomodációs folyamatok összefoglaló neve „adaptáció” (alkalmazkodás), mely a tanulás alapja. Piaget az információszerzés elsődleges motivációját az adaptációs folyamat egyensúlyra törekvésében jelölte meg: a kognitív fejlődésben késztetés jelentkezik a környezettel való interakcióra annak érdekében, hogy a kognitív funkciók állandó működésben legyenek. (Forrás: Wikipédia)

A kognitív tanulás a gondolkodás tanulása: az újonnan érkező információk feldolgozása, és a már meglévő ismeretekkel való összevetése, összekapcsolása.

Azt gondolom, hogy körbejárva a paradigma és a kognitívparadigma fogalmát, azt a kérdést kell feltennem: valóban forradalmi hangulat van? Valóban új paradigma van kialakulóban? Pléh Csaba írásában azt fogalmazta meg, hogy a kognitív paradigma létrejötte sem volt forradalmi, hiszen előtte nem nagyon volt egységes paradigma. Vajon az oktatás területén megjelenő elearning és egyéb „innovációk” magukkal hoznak egy teljesen újfajta szemléletmódot, ami paradigma értékű lesz?

Azt gondolom, hogy a kognitív szemlélet, a megismerés, a tanulás ez irányú értelmezése az információs társadalomban is helytálló. Új információ – összevetés az előzetes tudással – asszimiláció/akkomodáció/adaptáció. A tanítási-tanulási folyamatokban megjelennek új eszközök, megjelennek új módszerek és szerepek, de maga a folyamat, mint olyan, érzésem szerint nem változik (legalábbis ez eddig még nem figyelhettük meg igazán, ahogy az előadásban is elhangzott ez.) Bár a konnektivizmus, hálózati tanulás a következő előadás témája lesz, azt gondolom (előzetes ismereteim alapján) vagy az a hipotézisem, hogy ezen irányzat nem ér fel új paradigmával! (Nem szeretném leírni többet ezt a szót…) De mindennek fényében a „miért nem tanuláselmélet még a konnektivizmus” kérdést pihentetem még…

A kognitivizmus védekező álláspontja kapcsán merült fel a kérdés: hogyan értelmezi a kognitív szemlélet a közösségi tudást. Most én azt mondanám elsőre, hogy feltehetően sehogy – hiszen az egyén tanulási, megismerési folyamatait vizsgálja. De kérdem én, a közösségi tudáskonstruálás, mint olyan önmagában vizsgálható? Egyéni tanulási folyamatok mennek végbe. Akkor is, ha az egyént a csoport lendíti, ha általa új és új impulzusokat kap, akkor is maga tanul. Csoportban, de önállóan. Nem tudom, érthető-e mire gondolok? Az is lehet, hogy nem helytálló, amit mondok, írok…

A közösségi tudás jó példája a wikipédia és egyéb web 2.0-s eszközök. A gondolatom ezzel kapcsolatban a következő. Én írom a blogomat. Ezzel én tanulok, hiszen utána olvasok dolgoknak, értelmezem azokat, gondolkodom, elfogadok vagy elvetek. Én magam önállóan tanulok. Ezt közzé teszem, megosztom. De ez annak lesz tudás, aki veszi a fáradtságot, leül, elolvassa az írásomat, értelmezi, gondolkodik rajta, elfogadja, elveti, vitatkozik. Teszi ezt ő is önállóan, esetleg komentelünk róla egyet-kettőt-sokat. Közösségi tudás? Nekem megfoghatatlan. A KONNEKT csoport által létrehozott tudás is számomra megfoghatatlan. Van sok ember, együtt (?) dolgozik, sok ismeretet felhalmoz, bedob a közösbe. Ez a KONNEKT csoport tudása? Lehet. Az egyének mindegyikének a tudása? Lehet. De az is lehet, hogy bedobok valamit, de aztán ennyi. Én nem gondolkodom és tanulok. De az is lehet, hogy más bedob valamit, de én nem foglalkozom vele. Közösségi tudás… Megfoghatatlan… Tudás konstruálás? Értelmezésemben nem írja felül a kognitív elméleteket. A kognitív paradigma védekező álláspontja? Nem érzem a rizikó helyzetet, és a forradalmi levegőt…

Mindezek nyomán elgondolkodtam azon, hogy vajon mi az a társadalmi, gazdasági és egyéb irányból érkező elvárás, ami a csoportmunka, a közösségi tanulás és kooperáció szerepét ennyire hangsúlyozza, növeli? Amikor mindemellett él a tudat, hogy a saját tudásomat féltsem, ne osszam meg, cégek esetében: ne szivárogjon ki a konow how. Továbbá rengeteg szituációban egyénileg kell döntenem, problémát megoldanom. Miért nő mégis a közösség szerepe? S miért feltételezhető, hogy ez akár olyan erős is lehet, hogy paradigmát dönt? (Vagy tudunk még egyéb területeket felsorolni, ahol védekező állásponton áll a kognitív szemlélet?)

A korszerű tanulási környezet tervezésénél az előadás négy szempontot emel ki: résztvevő-központú, tudásközpontú, értékelésközpontú és közösség-központú. Azt gondolom, hogy a kognitív elmélet szerint alakuló tanulási folyamatok az első hármat kielégítik, a negyedik tekintetében bizonytalan vagyok (lásd két bekezdéssel feljebb).

http://bit.ly/JmnuI2

A paradigmaváltás tekintetében azt állapítottuk meg (vagyis Kuhn), hogy ha az anomália nem magyarázható, akkor fog bekövetkezni. Anomália lehet-e a közösség-központú tanulás? Paradigmaváltás lesz vagy „csak” reform a hálózati szemlélet elterjedése, az elearnig és az információs társadalom, digitális világ kínálta lehetőségek?

Azt hiszem még pontosan kétszer sikerült leírnom a szót, amit nem szerettem volna:)

Kíváncsian várom a holnapi előadást, lesz-e újabb a nap alatt, amit a témahéten vitatott és vizsgált elméletek nem tudnak magyarázni, de kell, hogy magyarázzuk őket. (Tényleg! Minden tény magyarázatra szorul?)