2012. április 18., szerda

Információs társadalom és oktatás. Most még inkább csak ez utóbbi!


A mai előadáson előtérbe kerültek a tanuláselméletek, szám szerint három, név szerint a behaviorista, a kognitivista és a konstruktivista. Én szeretem a tanuláselméleteket – szeretek vitatkozni azok létjogosultságával. Gondolkodtam is azon, hogy ebből írom a szakdolgozatomat, de aztán nem. Szerintem kifejezetten érdekes vizsgálni, hogy a gyakorlatban hogy is van, ami az elméletben olyan jól hangzik. És az információs társadalomban (?) különösen érdemes „felülvizsgálni” a régi elméleteket, hiszen a tanulási és tanítási folyamatok nagy átalakuláson mennek át. Vagy nem?

Ismételten a kulturális változások felelevenítésével indult az előadás, a főemlősöktől (epizodikus kultúra), akiknél még nem volt tudásszerveződés a homo interneticusok hálózati kultúrájáig haladva, melyben a tudásszerveződés alapja az elektronikus kommunikáció. A prezentáción szereplő Komenczi Bertalan-féle táblázathoz egyetlen hozzáfűzni valóm van: az utolsó három sor (homo sapiens, modern ember és homo interneticus) a mai társadalomban egyaránt jelen van véleményem szerint.
Bár a kultúránkat kevéssé nevezném mitikusnak, de még ma is van jelentősége az elbeszélésen alapuló tudásszerveződésnek, gondoljunk csak a nagymamáktól és nagypapáktól vett „történelem órákra”. A modern kor tudásszerveződési formája a külső, rögzített tudás a formális oktatás egészét jellemzi – igen jelen van, akkor is, ha sokan azt mondják, nem éppen (vagy egyre kevésbé) van létjogosultsága. A hálózati kultúra és az elektronikus kommunikáció segítette tanulás jelenléte pedig nem kérdés – erről beszélünk hetek óta.
Ha igazán belegondolok, a három kultúra súlya a társadalmi tudatban, vagy akár az oktatási intézményekben egyáltalán nem azonos. A rögzített tudás szerepe még mindig igen nagy, talán ezért tartunk még midig a kognitív paradigma kifejtésének korszakában.

A kognitív tanuláselméletet megelőzte a behaviorista elmélet. Ki ne emlékezne Pavlovra és a kutyára, az operáns és a klasszikus kondicionálás elméletére. A tanulás alapja ezen elmélet szerint a bemutatás, a lemásolás, a megerősítés vagy a meg nem erősítés. Az egyén ebben az esetben egy nagy fekete doboz: mindegy mi van benne, a hangsúly a bemeneti és a kimeneti elemeken van, mindegy, hogy azok az egyénben (mentálisan) hogyan alakulnak.
A kognitivista elmélet ennél több: a gondolkodásra, a meglévő ismeretekre épít. Asszimiláció vagy akkomodáció útján újabb ismeret születik – összefüggésben a korábbival. Kérdés: de az előzetes ismeret hogyan születik? Csak a megfigyelés és az utánzás útján, nem?
A kognitivista elméletet a konstruktivista elmélet „követi”, mely a tanulást tudás-konstruálásként értelmezi, mely problémamegoldáson alapul. A tanulást csoportban, másokkal együttműködve tartja hatékonynak (én itt esek ki a dologból…), és elengedhetetlennek tekinti a szakértők megfigyelését és a mintakövetést.

Mindezek után kijelentettük, hogy paradigmaváltás akkor van, ha már a régi modell nem alkalmas a magyarázatra, és azt mondtuk (ahogy már fent is utaltam rá), hogy jelenleg a kognitív paradigma kifejtésének szakaszában vagyunk.

Két kérdésem van:


1) A tanuláselméletek a tanulási folyamatot máshogy értelmezik, máshogy tartják azt hatékonynak. De tulajdonképpen mindegyik tanulásról beszél: eddig ismeretlen dolog elsajátítása, ugye? És tanulás mindig volt. A tanulás változik vagy a tanítás, oktatás (irányítás)? A lehetőségek és az eszközök befolyásolják a folyamatokat (tanulást és tanítást egyaránt), de a lényeg ugyanaz…
Nos, én a jelenleg bemutatott tanuláselméletek, és tanulási folyamat értelmezések egyikére sem vetnék teljes mértékben keresztet. Kicsit konzervatív vagyok, és esetenként jobban ragaszkodom a jól bevált módszerekhez talán, mint azt kellene, és pedagógus sem vagyok. De azt hiszem, hogy vannak dolgok, amiket mindig is a behaviorista elmélet által bemutatott tanulási folyamattal tudunk modellezni. Például, hogy evés előtt és után kezet mosunk. Anya azt mondja, be is mutatja, és ha megteszem, megdicsér. Ezért megtanulom. (Persze utána megérthetem ennek valós szükségességét is, de három évesen nem elmélkedek a baktériumokról…)


2) Az előző gondolatmenet végéhez tartozik a második felvetésem: mindenki képes konstruktivista módon tanulni? Így a behaviorista vagy kognitív elmélet által ábrázolt folyamatok egyszer majd tényleg nem tudnak elegendő magyarázatot adni? Én például kifejezetten rosszul érzem magam egy csoportmunkában (konstruktivizmus által támogatott módszer), és elég jól viselem, ha bizonyos dolgokat nem magyaráznak meg nekem, hanem el kell fogadnom (nem vagyok könnyen megvezethető, nem ezt akarom mondani).

Megjegyzéseim talán tájékozatlanságot sugallhatnak. Nos, rengeteget tanultam már tanuláselméletekről, de valahogy sosem volt lehetőségem arra, hogy ezeknek a gondolataimnak hangot adjak. És most itt ez a remek lehetőség, hát élek vele (remélve, hogy választ kapok). Jé, vajon mégsem fogadok el mindent, csak mert mondják? (Vagy nem mindegy, ki mondja?)

A másik témacsokor, amihez szeretnék hozzászólni: a tanulás dimenzióinak integrált felfogása.
Az itt látható modell számomra nem egyértelmű: elemzem!:)



Élethosszig tartó tanulás – világos, ez az andragógia alapja. Az élet minden területét átfogó tanulás – világos. Koordinátarendszer: oké.
Értelmezési nehézségeim a felhők terén akadtak! Gyermekkorban (iskolaköteles kor előtt) a tanulás informális úton zajlik. Informális tanulás: olyan, sokszor teljesen észrevétlen mindennapos tevékenységek, amelyeknek elsődleges célja nem a tanulás, vagy önmagunk képzése, de amelyek során mégis sok ismeretet szerezhetünk, tudásunk alakul.
Az iskolaköteles korban a formális tanulás szerepe megnő (formális tanulás: szervezett, strukturált formában folyó ismeretszerzés, amely a legtöbb esetben valamilyen bizonyítvány vagy diploma megszerzésével ér véget), de az informális tanulás nem szűnik meg – nem is szűnhet, hisz a mindennapi tevékenységek állandó velejárója. Egészen egyszerűen nem tudatosul.
Amíg iskolarendszerű oktatásban (közoktatás vagy felsőoktatás) részt veszünk, a legnagyobb arányban formális úton tanulunk.
Az iskolarendszerből kilépve egyre többen választják a non-formális képzéseket saját ismereteik bővítésére. Non-formális tanulás: az oktatási rendszeren kívül (például egy vállalat által) szervezett, az egyén igényeihez jobban illeszkedő képzések, tanfolyamok tartoznak ide, amelyek a legtöbbször nem zárulnak széles körben elfogadott bizonyítvány megszerzésével. Az informális tanulás azonban emellett sem szűnik meg.
A problémát az egyes formákban szerzett tudás beszámítása és elfogadtatása jelenti. Az előzetes tudás beszámítása szinte csak dokumentumokkal történő igazolás esetén lehetséges, de még úgy sem egyszerű (kreditátvitel, modulok alóli mentesülés stb.).
A felhőket én teljesen összemosnám! Az egyén minden életszakaszában és az élet minden területén tanul informális módon. A non-formális tanulás a felnőttképzés területén a legjellemzőbb. A közoktatás és a felsőoktatás a formális oktatás területe – de az egyetemi lét korosztály tekintetében igen széles skálán mozog.
Szóval én olyannyira integráltan értelmezem a tanulási dimenziókat, hogy nem látok jól elkülönülő felhőket, és nem is értem a kérdést: lehetne-e felhő az (1) és a (4) dimenzió között? Ha más nem, az informális tanulás mindent mindennel összeköt! Most már csak a beszámítás lehetőségét kell stabil alapokra helyezni!

A mai előadásból két gondolatkört emeltem ki tehát: tanuláselméletek és tanulásdimenziók. Gondolataim esetenként felszínesek – ennek oka feltehetően az órán való „zavart” jelenlétem: se net, se konnektor, tulajdonképpen teljes nonkomfort, ami a témához való viszonyomat is teljes mértékben meghatározta. Szóval eldöntöttem, hogy legközelebb itthon hallgatok és jegyzetelek. És hogy a témahéten csak azért is alaposan utánajárok témának, és megszeretem!:) Addig is: érjétek/érjék most be ennyivel!

5 megjegyzés:

  1. Kedves Teréz! A különböző kulturális változásokat és tanulási elméleteket én abszolút lineáris rendben vezettem le blogomban. Eszembe se jutott, hogy egymással párhuzamosan is szemléljem őket. Úgyhogy "tudásomban" nagy változás történt ennek a bejegyzésnek és néhány Facebookos kommentnek elolvasása után. Nem azért, mert nem tudtam, hogy ezek párhuzamosan léteznek, hanem, mert egyáltalán nem gondoltam erre. Tehát, véleményem szerint, például erre teljesen jó a csoportmunka. Pedig kellett volna ilyen összefüggésben is gondolnom a fogalmakra, hiszen nagy baj lenne, ha a tanuláselméletek közül mindig csak egy időben, egy létezne. Hiszen a pedagógiának éppen az az egyik legnagyobb hibája, hogy egyszerre csak egy "megoldást" tart jónak - frontális vagy csoportmunka, önálló vagy csoportban tanulás... De közben látnunk kell (és ez a reakciókból is kiderült), hogy a tanulók, a tanulási helyzetek, a tananyagok, stb. nem egyformák. Valóban van olyan szitu, amikor a leghatékonyabb a behaviorista koncepció alkalmazása. Jelenleg szűkebb környezetemben a legnagyobb bajnak azt tartom, hogy a különböző irányzatokat "ellenfélként" hasonlítják össze és meg sem próbálják egymás mellett alkalmazni őket, pedig ezzel is egy kis "színt" vihetnének életükbe. (Hasznosságáról már ne is beszéljünk!) Lehet, hogy az én gondolataim nem "felszínesek", inkább kicsit zavarosak, de próbálom rendezni magamban őket. Az informális tanulásról vázolt véleményével egyet értek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Marianna!
      Azt gondolom, hogy egyet értünk atekintetben, hogy a tanuláselméletek, a tanulásról alkotott képek és a tudásszerveződés egyszerre, egymás mellett vannak jelen; hiszen mindegyik más-más esetben hatékony.
      Persze ha tudjuk, hogy a kognitív paradigma korszakában élünk, az azt jelenti, hogy a behavioristát elvetettük? Az már nem tudott mindent megmagyarázni? A kognitív elméletben benne van kicsit azért annak a tapasztalata? A konsturktív (Fehér Péter véleménye szerint, lsd. egy komment) nem írja felül a kognitívot; a konnektív meg még nem elmélet. Mégis mindkettő kicsit több azért, vagy más. Részei a kognitív paradigmának, vagy fognak majd nagyobb teret nyerni?

      Törlés
  2. Kedves Teréz! Érdekes kérdéseket vetsz fel a bejegyzésedben, az első, amin megakadt a szemem:
    "Kérdés: de az előzetes ismeret hogyan születik? Csak a megfigyelés és az utánzás útján, nem?" - Szerintem nem csak megfigyelés, utánzás útján lehet előismeretekhez jutni, hanem például olvasás, kommunikáció, de akár gondolkodás útján is. Ha megtanulok valamit, akkor az a valami majd egy másvalaminek lehet az előismerete? Csak nehogy annyira belebonyolódjak mint a képzetekbe:-)

    Az 5. felhő (informális a nem-formálissal összekötő), mert nekem azt jelenetné, hogy kihagyjuk a formálist, ha számozni akarjuk. Én úgy értelmezem az ábrát, hogy a felhők egymás után következő lépéseket jelentenek. Vagy akkor ne is számozzuk? Akkor viszont az általad említett egyetlen nagy felhő már jobban magyarázza a tanulásunkat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Orsolya!
      Való igaz, előzetes tudás nem csak megfigyeléssel keletkezhet. Megjegyzésem arra irányult, hogy gyerekként, az infomrális tanulás nagyobb része megfigyelés és utánzás útján zajlik. Igaz, hogy ez a kor előrehaladtával önálló tudáskonstruálással is kiegészül.
      A felhők egymásutánisága számomra azért nem tetszetős, mert ahogy írtam, az informális tanulást nem hagyjuk el, és én azzal is vitatkoznék, hogy csökken-e a szerep. Persze figyelembe mondjuk formális, de akár non-formális képzésnél is nem nagyon veszik, de de a jelentősége és aránya nem kicsi! (Csak esetleg nem tudatosul, de ez a "lányege".)

      Törlés
  3. Üdvözlöm a Hölgyeket!
    Megerősíteném Teréz azon megjegyzését, hogy az informális tanulás jó esetben nemhogy csökkenne, hanem növekszik. Ehhez szükséges ugye némi motíváció, de ne felejtsük el Einstein mondását: "I have no special gift, I am only passionately curious". Szóval szerintem ha egy tanuló/diák/hallgató megfelelően motivált és érdeklődő, akkor a tudása kisebb része is származhat a formális iskolai tanulásból. Valljuk be, minek mondjuk 8 évig tanulni történelem mondjuk 8 db (egyébként ugye ismétlődéseket tartalmazó tankönyvből). Egy jobb versenyző ezt egy hét alatt behúzza, és aztán már az olvasmányaimból specialista lehetek bármely korszakra nézve... A kérdés csak az lehet, a tanulók hány százaléka lehet ilyen? lásd haranggörbe:-)

    VálaszTörlés