Y, bevándorló, hódító - talán...

Y generáció vagyok. 1989-ben születtem. Akkor még talán kevesen gondolták, hogy születési évem ennyire meghatározza majd a létemet – tudniillik, ha nem is digitális bennszülött, de digitális bevándorló leszek. Bár ha jobban belegondolok, igazán a határon vagyok, s így lehet, hogy már-már bennszülöttnek számítok? Vajon a korom, vagy a környezetem határozza-e meg inkább, hogy most hova is tartozom? Bejegyzésem végére talán azonosítani tudom magam!

A digitális bevándorló fogalmát Marc Prensky használta először 2001-ben, ugyanúgy, ahogy a digitális bennszülött fogalmát is. A digitális bennszülöttek Prensky megfogalmazásában „anyanyelvi szinten” beszélik a számítógép és az internet nyelvét, a digitális bevándorlók pedig ugyan nem születtek bele a digitális világba, de később, életük során valamikor, lenyűgözte őket, elfogadták és elkezdték használni a digitális világ új vívmányait, de „digitális bevándorló akcentusuk” megmaradt. (A bevándorló tanulása során alkalmazkodik környezetéhez, de fél lábbal azért a múltban él – nem az első gondolata az Internet csak a második.) (Forrás: Marc Prensky)

A digitális bevándorlók és a digitális nemzedékek csoportja azonban nem homogén!

A digitális bevándorlók csoportjának a számítógép és az internet még „csak” eszköz, nem vált kultúrájuk szerves részéve. De köztük is vannak olyanok, akik a „hódítók és felfedezők” csoportjába tartoznak, vannak azonban, akik kívül rekednek, nem igazán barátkoznak meg a lehetőségekkel. És persze van a középső csoport, a derékhad, akik a lehetőségekkel csak annyira élnek, amennyire az megkerülhetetlen.

A digitális bennszülöttek körében a csoportok szinte ugyanezek, csak más fogalmakat használunk: vannak a leszakadók, a csipegetők és vannak az új hódítók. 

Felvetődik a kérdés, hogyha majdnem ugyanazon csoportjellemzőkkel bírnak a derékhad képviselői és a csipegetők, a felfedezők és az új hódítók, a kívül rekedtek és a leszakadók, akkor valójában nem is csak a születési év határozza meg, hogy hova sorolódom, hanem a társadalmi és kulturális környezetem, a lehetőségeim, a viselkedésem? Melyik inkább? Természetesen (?) nagyobb eséllyel indul a digitális bennszülött a felfedezés útján, mint a bevándorló (kutatások bizonyítják is az életkorból fakadó különbségeket), de valójában a környezet jobban meghatároz, mint azt gondolnánk, azt hiszem.

Az előadásban szó esett a digitális bennszülöttek sajátos tulajdonságairól. Ilyenek az ingerfalása, a gyors információszerzésre való igény és képesség, a sokcsatornás figyelemre való képesség (multitasking), a sajátos érzelemkezelés (azonnal kimondom és megosztom), a bizonytalan időérzékelés (most mennyi időt is töltök el számítógép és/vagy internethasználattal?), a sajátos nyelvhasználat (rövidítések, emotionok), a hálózatosodás, az önálló tanulásra való képesség (érdeklődés alapon), a tudás sajátos értelmezése (ünnepi vs. hétköznapi tudás).

Ezen sajátosságok alapján az optimisták az mondják, hogy a digitális nemzedék asszertív, érdekérvényesítő, öntudatos, önálló és kezdeményező, toleráns, kíváncsi, kritikus, kreatív, önkifejező és érzékeny, együttműködő, sokcsatornás figyelem jellemzi, ingerfaló, mindig online üzemmódban él, azonnali visszajelzésre és jutalomra vágyik.

Ugyanezen sajátosságok alapján egy pesszimista úgy látja, hogy a digitális nemzedék agresszív, nárcisztikus, mozaikszerűen érett, türelmetlen, érdektelen, fogyasztó és plagizáló, kritikátlan, érzelmileg sekélyes, csak könnyű tartalmakat fogyaszt, elmagányosodó, figyelemzavaros, képtelen koncentrálni, felszínes, függő.

Természetesen az igazság valahol félúton lehet. De az elgondolkodtató, hogy az Y generáció önmagáról alkotott fogalomfelhőjében olyan fogalmak, asszociációk szerepelnek, mint buli, alkohol, felelőtlen, divat, szórakozás, lusta, nemtörődöm, meggondolatlan, beképzelt, tiszteletlen, buta, laza stb. Ezek a szavak és kifejezések talán a pesszimista meglátáshoz közelebb állnak. Akkor nem lehetséges, hogy az optimista túlzottan idealizál, a pesszimista pedig nem is áll annyira távol a realitástól? Miért ez a negatív kép önmagunkról? (T/1 – hisz én is Y vagyok…)

Ha továbblépünk azon, hogy ki mikor született, s ezáltal melyik nemzedék tagja, akkor érdemes megvizsgálni azt, hogy ki mire használja az internetet! Csepeli György és Prazsák Gergő 2008-ban végzett kutatásának egy kérdése azzal foglalkozott: mire használják az internetezők az internetet. A válaszadók ötvenhét tevékenység közül választhattak. A válaszok alapján hat főkomponens rajzolódott ki: informálódásra, üzleti szolgáltatások igénybevételére, ügyintézésre, kommunikációra és tanulásra, web 2.0 eszközök használatára, szórakozásra. A végzett tevékenységek és azok rendszeressége alapján Csepeliék öt felhasználói típust különböztettek meg: rejtőzködők, informálódók, tanulók, befogadók és extenzív felhasználók.

Az extenzív felhasználók csoportja az, mely körében alig akad olyan tevékenység, amelyet ne végezne online. Korosztályukat tekintve a 30-39 évesek dominanciája a jellemző a csoportban, lakóhely tekintetében többségében fővárosiak. A befogadók többsége 40-49 éves, lakóhely tekintetében inkább városiak, az internetet csak eszközként használják. A tanulók csoportjában a 17-29 évesek dominanciája érzékelhető, lakóhely tekintetében főként megyeszékhelyen és városban élnek. Az informálódók közt többségben vannak az 50 év felettiek és városi lakóhellyel rendelkezők. A rejtőzködők közt többségben vannak a 15-17 évesek, akik használják az internetet és a számítógépet, ne nem aknázzák ki annak valós lehetőségeit. (Csepeli és Prazsák, 2011. 70-82. o.) Ez a besorolás úgy ítélem, hogy árnyaltabb picit, mint a korábbi. Szűr korosztály szerint, mégis rámutat arra, hogy a digitális bennszülött lét nem feltétlen jelent valós, hatékony, mások számára is értéket közvetítő internethasználatot – sőt!

A digitális nemzedék léte nem megkérdőjelezhető. Az egyes besorolások reprezentatív kutatások által alátámasztottak – kevéssé vitathatók. Az előadás utolsó három kérdése azonban továbbgondolandó!

Hogyan lehet az oktatást ezekhez a sajátosságokhoz illeszteni?

Jelen előadást követte a Távoktatás és elearning kurzus harmadik előadása, mely keretében elhangzott, hogy a technológia olyan gyorsan változik, hogy az arra reagáló, azt kihasználó oktatásmódszertan kialakítására szinte nincsen idő. A gondolat szerintem átemelhető ide! A jelenleg iskolapadban ülő digitális bennszülöttekre általánosan jellemző a gyors információszerzés igénye/képessége, az ingerfalás stb. Ugyanakkor Csepeliék besorolása szerint többségük a rejtőzködők csoportjába tartozik – használja az internetet, de nem használja ki. Akkor az iskolának lehet egyrészt feladata a rejtőzködők „átléptetése” legalább a tanulók csoportjába. Másrészt a jellemzőket figyelembevevő, azokhoz alkalmazkodó oktatási módszerek kidolgozása, alkalmazása (a gyors változások ellenére legalább kísérleti szinten). Lehet ilyen a konnektivista tanulás, az elearning szerepének erősítése részfeladatokban stb. Ám úgy vélem, hogy ha a második feladat (hatékony módszertan) meg is valósul, az akkor sem lehet sikeres az első feladat (felkészítés a tanulói létre) nélkül. De az is lehetséges, hogy a kettő párhuzamosan is megvalósulhat. Még egy tyúk-tojás probléma?

Kinőhető-e a digitális bennszülöttség?

Ha valaki digitális bennszülött, az lehet leszakadó, csipegető vagy hódító. Az első kettő szerintem kinőhető, a második nem. A kor előrehaladtával az internethasználat hatékonysága nő, a cselekvéseket a tudatosság egyre inkább jellemzi, a leszakadóból csipegető, a csipegetőből haladó használó lehet. (Lsd. korosztályi sajátosságok extenzív és rejtőzködő csoportoknál.) Ugyanakkor nem csak a valós értelemben vett „kinövés” játszik szerintem, hanem a szemléletváltás is (ismételten), ami nem korhoz (növekedéshez) kötött. A harmadikból (hódító) azért nem lehet kinőni véleményem szerint, mert ennek a csoportnak pont az a sajátossága, hogy az internet számára már nem csak eszköz, hanem a kultúrája része. Amennyiben ez így van, akkor az évek során még inkább erősödik hódító jellege. (A kezdő kérdésről nekem ilyen asszociációim támadtak. Ha rosszul értelmezném, kérlek, javítsatok, hogy jó irányba gondolkodhassak!:))

Mire figyelmeztetnek a különböző típusok?

Leginkább arra, hogy mindenki másra használja, és máshogy használja a számítógépeket és az internetet. Ezt a kérdést össze lehet kapcsolni az oktatás sajátosságaira vonatkozó kérdéssel – pl. érdemes differenciálni, egyénre szabott tanulási utakat biztosítani.  És vissza lehet kapcsolni az előző előadáshoz is (Az információs társadalom), s így figyelmeztet arra is, hogy még nem mindenki él információ alapú társadalomban (kívül maradtak, leszakadók).

A fentiek alapján én azt hiszem, azon túl, hogy Y generáció vagyok, digitális bevándorlónak tekintem magam, és ezen csoporton belül (jelen tantárgynak köszönhetően) egyre inkább a hódítók csoportját erősítem. Hogy kinövök-e ebből és belenövök-e egy másik csoportba, hát…. a válaszom egy határozott talán!