Válasz: Azt hiszem nem is fogunk...

Eltelt az első hét. Megint írnom kellene egy hosszú-hosszú, és mindenek előtt tartalmas bejegyzést. A frusztrációm nagyobb, mint valaha. De komolyan. Azt hittem, hogy ez könnyen fog menni. Azt hittem, hogy majd a hét során ért sok-sok impulzus, a minden irányból érkező információk közt utat török magamnak, olvasok a neten és olvasok a könyvekben is, és majd teljesen világos lesz számomra (da legalábbis jó sok nézőpontot megismerek), hogy akkor hogyan is van, vagy nincs az információs társadalom, és majd több kutatást is megismerek a jelenség társadalmi és gazdasági következményeivel kapcsolatban. A lehetőség adott volt. Az elhatározásokat tettek követték: olvastam, kutattam, kommenteltem, utánanéztem, vitatkoztam, most mégis itt állok (ülök), és azon gondolkodom, hogy a legfontosabbat nem sikerült elsajátítanom: a tudatot, hogy nem fog sikerülni mindent feldolgozni. (Innen a frusztrációm…)

Na de mindennek ellenére nekiveselkedek, és összefoglalom, hogy mit tanultam. Mert, hogy tanultam, ez nem kérdés.

Először is megtanultam, vagy kezdem megtapasztalni, hogy milyen konnektivista csoportban tanulni. A konnektivizmus definíció szerint (a Wikipédia szerint, csakhogy stílszerű legyek) tanulóközpontú, irregulárisan szerveződő tanulási forma, mely a tanuló autonómiáján és spontán tudáscserén alapulva már nem hierarchikus, hanem sokirányú, decentralizált és sokcsatornás; a kollaboratív tanulásra ösztönözve kibontakoztatja a tanulói kreativitást. Nohát ezt a csoportunk (KONNEKT) egy heti működése abszolút alátámasztja. Tanulóközpontú, néha még a tanári irányítást is alig érezzük. Bár vannak a csoportban a témában jártasabb, s ezáltal „oktatóibb” szerepet betöltők és „igazi” oktatók is, alapvetően mindenki egyenlő. A tanuló autonómiája abszolút megvan – magam döntöm el, hogy mikor miről írok (nagyjából), mihez szólok hozzá, miről tweetelek és így tovább. Önállóan osztom be az időmet (persze ha sikerül) – nyugtatva magam, hogy mindenkinek huszonnégy óra egy nap! (Mégis úgy érzem, mintha lenne, akinek több lenne (lehet ő a virtuális tér más idődimenziójában létezik…)) A spontaneitás pedig az előzőekből következik…. Bár azért ha kritikus akarok lenni (márpedig általában az vagyok), akkor el kell gondolkodnom rajta, hogy a csoportbeli viselkedések mennyire őszinték (spontánok)? Gondolok itt arra, hogy ha nem is kötelezően, de egy kurzus teljesítése múlik azon, hogy hogyan működünk együtt, kollaborálunk egymással. A csoport működése (jelenleg) természetesen nem megkérdőjelezhető! Egy hét távlatában pedig két opció van, vagy tovább nő a lelkesedés és egyre motiváltabbá válunk, vagy elfáradunk és feladjuk… Majd az idő igazol/válaszol...

Az idő, ami az információs társadalom legnagyobb értéke. Idő, ami alatt információt kell befogadnunk, szelektálnunk, feldolgoznunk, megosztanunk (remélem nem hagytam ki semmit), mely tevékenységek végzése által (főleg ha az viselkedésünk részévé is válik) válunk tudatos információs társadalombeli állampolgárokká. És ezzel el is jutottam az első óra és a témahét központi témájához (bár a hatalmas információáradatban és különböző látásmódokban és asszociációkban már ezen témához történő visszatalálás is nehézkes): az információs társadalomhoz, annak gazdasági és társadalmi következményeihez.

Először felmerült a kérdés bennem, hogy miért is tanulunk mi andragógusok információs társadalomról, mi köze mindennek az andragógiához. Ámde viszonylag gyorsan vált tisztává a kép, miszerint az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning – ahogy felénk mondani szokás), vagyis az andragógia alapja az információs társadalom alapvető követelménye. A kapcsolódás egyik pontja tehát ez. A másik az információs társadalom fejlett technológiai eszközeinek kihasználása, alkalmazása az oktatásban, a felnőttképzésben (lsd. konnektivista facebook csoport, blogbejegyzések írása, tweetek megosztása stb.). A kérdés tehát nem kérdés többé – ciki, ha andragógusként ezeket a dolgokat nem ismerjük.

Na de kétkedő egyetemi hallgatóból és andragógusból vissza az információs társadalomba. Előző bejegyzésemben megfogalmaztam a kérdést, miszerint már információs társadalomban élünk, vagy csak fogunk? Az információs társadalmat sokan sokféle módon definiálják, írják le, melyek közül csak néhányat emelnék ki.

 A tudásipar fogalmát 1962-ben F. Machlup vezette be. Peter Drucker (1969) amellett érvelt, hogy a materiális javakon alapuló gazdaság és a tudáson alapuló gazdaság között létezik átmenet. Daniel Bell számára az egyes szolgáltatásokat és magát az információt előállító munkavállalók száma képezi egy társadalom információs karakterének indikátorát. Lyotard (1984) amellett érvelt, hogy a tudás a termelés fő erejévé, és egyben árucikké vált, mely hozzáférhető a laikusok számára is. Toffler is amellett érvel, hogy az információs társadalom gazdaságának központi erőforrása – egyszerű szóval, ami széleskörűen összefoglalja az adat, információ, szimbólum, kultúra, ideológia és értékek fogalmait – a cselekvő tudás. Manuel Castells információ technológia paradigmájában az információ mellett a hálózati logika áthatósága, rugalmassága és konvergenciája a központi elem.

A fenti bekezdésből vastaggal szedtem azokat a gondolatokat, melyekről úgy vélem, hogy a jelen társadalmi állapotot is meghatározzák. Véleményem szerint jelenleg vagy egy átmeneti társadalmi állapotról beszélünk, és/vagy be kell látnunk, hogy a társadalomnak lehet egy információs karaktere, egy-egy kisebb-nagyobb közösség (egymástól függetlenül, vagy egymással kapcsolódva) magát információ alapú közösségnek mondhatja, de egész társadalmakra ez az állapot nem lesz jellemző!

A tudás és információ árucikké válása nem kérdés. A kérdés inkább az, hogy az információs társadalomban is árucikk-e a tudás? A hozzáférhetőség és a megosztás (wikipédai, ustream stb.) nem jelenti-e az árucikk-forma háttérbe szorulását?

A cselekvő tudás és a hálózati logika fogalmi hálót összekapcsolnám. Az „új” technológiákat nem elég ismerni, azokat használni is tudni kell, ezek valós alkalmazása azonban egy teljesen új egyéni hozzáállást és szemléletmódot igényel – ezt nevezném én hálózati logikának. Nagyon tetszett Csepeli György azon megfogalmazása, hogy az információs társadalom valahol ott kezdődik, hogy az internet elveszti technológiai újdonságértékét, és összekapcsolódik a kultúrával. Úgy vélem, hogy ha az internetre, mint olyanra nem kifejezetten tekintünk már újdonságra, azért vannak bizonyos elemei, szegmensei (SecondLife, Ustream, Twitter stb.), melyek még technológiai újdonságok és nem a kultúránk részei. Ha ismerjük is őket (hallottunk már róla), de nem használjuk, akkor az még bizony nem a kultúránk része. S így az információs társadalom körülvesz minket, de mi nem élünk benne…

Kell-e nekünk (nekem) az, hogy információ-alapú közösség tagjai (tagja) legyünk (legyek)? Van az a bizonyos társadalmi nyomás – ezzel lehet szembe menni. Sokak szerint nem nagyon érdemes, én azért szoktam. Aztán vannak a virtuális térben már jól mozgó és működő (az internetet már nem eszközként, hanem a kultúra részeként értelmező) ismerőseim, akik azt mondják, gyere, csatlakozz, jó lesz, szükséged van rá. Mondjuk úgy, ez egy közösségi nyomás. És akkor van az, hogy most amúgy követelmény is hogy váljak egy ilyen közösség tagjává (jó tudom, nem teljesen kötelező… csak ha már elkezdtem, akkor… szeretném végigcsinálni). Azért a zárójeles megjegyzésem talán mégsem annyira zárójeles! Ugyanis a hangsúly szerintem azon van, hogy én magam változok-e, döntök-e, részt veszek-e. A nyomás lehet, hogy ott van, de a nyomás nem tud teljesen átalakítani. Ebből két dolog következik. az, hogy a digitálisan elmaradt társadalmak, közösségek számára nem valószínű, hogy a digitálisan fejlett társadalmak tudnak megoldással szolgálni. A másik, hogy a most talán nyomás hatására alakuló KONNEKT csoport tagjai hogy fognak viselkedni a félév lezárása után.

Bejegyzésem talán kicsit szkeptikusra sikerült. Ennek hátterében az áll, hogy a hét folyamán a témát már annyira körüljártuk, hogy néha már ugyanazok a dolgok köszöntek vissza, mégis annyi mindent nem sikerült valóban feldolgoznom. Elméleti szinten rengeteget tanultam információs társadalomról, közösségről, bizalomról, értékekről, tudásról stb., gyakorlati szinten pedig az időmenedzsmentről. Van hova fejlődnöm (ha akarok… ha túl akarok élni J)!