Most információs társadalomban élünk, vagy csak fogunk?

A szó: információs társadalom asszociációk sokaságát indítja meg minden egyetemistában, így bennem is. Olyan szavak jutnak eszembe, mint feldolgozhatatlan mennyiségű információ, tudás, ismeret, hálózatok, megosztás, rugalmasság, hatékonyság, naprakészség, online jelenlét és még sorolhatnám. Az első Információtudomány és média a XXI. század elején óra végére az információs társadalmat kicsit másképp látom, kicsit megkérdőjelezem a létét.

Az információs társadalom esetében egyértelmű tény, hogy a központban az információ áll. Mit értek információ alatt? Az információt sokan sokféle képen értelmezik, én olyan adatokat, tényeket és híreket (tudást és ismeretet) értek alatta, melyek szükségletet elégítenek ki, melyek az ismeret/tudáshiányt csökkentik. Az információs társadalom alapja, de nem legnagyobb értéke, hiszen az az idő. Tehát építünk valami olyanra egy társadalmi modellt, ami végtelen sok, fizikailag teljes mértékben és száz százalékban feldolgozhatatlan, ez az információ. A feldolgozás során a legnagyobb érték az idő, ami viszont véges. Vagyis sosem lesz annyi időm, hogy eleget tudjak, és mondhassam: mindent tudok…

Az információs társadalom fogalmát az órán Farkas J. nyomán így határoztuk meg: „… a társadalmi szervezet sajátos formája, amelyben az információ termelése, fogalmazása, alkalmazása a termelékenység és a hatalom alapvető forrásává válik.” A tudás, az információ a hatalom forrása. Ez így is van, halljuk mindenhol régóta. De azt a szemléletet kevesen tudhatjuk magunkénak (én is még csak tanulgatom – lásd megosztott google dokumentum jegyzet), hogy a tudást meg is kell osztani. Saját tudásunk megosztása által mi magunk ugyanis nem leszünk kevesebbek, de a közösség több lesz általa, és hosszú távon mi magunk is nyerünk, hiszen a közösség az átadott tudást és információt tovább fejleszti (már ha a közösség többi tagjára is jellemző az információs társadalomban elvárt magatartás). A közösség tudása mindig több, mint az egyének tudásának összessége (ezt is régről tudjuk már…). Ez utóbbi szemlélet, miszerint ne csak fogyasszunk, és magunk számára termeljünk tudást, hanem osszunk meg és „szolgáltassunk”, kevéssé elterjedt a mai társadalomban, Magyarországon legalábbis egészen biztosan kevéssé jellemző. De maradhatunk a mikrokörnyezetünknél is, egyetemi körben sem általánosan jellemző az „önzetlen” tudás (jegyzet, tankönyv stb.) megosztás. Ez esetben beszélhetünk-e valósan információs társadalomról, ha az alapvető feltételeknek kultúránk, viselkedésünk nem felel meg? Valóság-e az információs társadalom vagy csak egy vágyott állapot? Most élünk benne vagy majd csak fogunk?

További kérdést, problémát vet fel a kulturális késés ténye, miszerint a technológiai fejlettség jóval előrébb jár, mint azt a társadalom, a kultúra fel tudja venni. Ma megtanulom használni például az online mind mapping programot, de holnap már lehet, hogy ennél modernebb eszköz áll rendelkezésemre ahhoz, hogy gondolataimat rendszerbe szedjem. Az idő problémája itt is jelen van, karöltve a kultúrával. Van-e időm megtanulni, hogyan használjam ki az infokommunikációs lehetőségeket? Vagy mire megtanulom, tudásom már elavult lesz? Persze válasz a folyamatos tanulás és önképzés. De válasz lehet az is, hogy nem kell nagyon megtanulni, használni kell. Válasz lehet az, hogy szelektálni kell. Mindenesetre szemléletet kell váltani, fel kell venni a tempót, de bele kell törődni: sosem fogok mindent tudni!

Információs társadalom, kommunikációs társadalom – miért az íráson és szövegen alapuló kommunikáció, miért nem videó, hangfelvétel, képek stb. – merült fel a kérdés az órán. Ezt továbbgondolva: a szakdolgozatomat neveléstörténeti (dualizmus kori nőnevelés) témában írom. Vajon lenne-e relevanciája ebben az esetben egy videó felvételnek vagy hanganyagnak? Kevéssé tudom elképzelni… Továbbá jellemző rám, hogy ragaszkodom az íráshoz. Erősen él a tudatomban a mondás: a szó elszáll, az írás megmarad. (Felvételről van szó, rögzíztett hanganyagról, tudom. De mégis.) Visszakereshetőbb, könnyebben és gyorsabban feldolgozhatóbb. Az az álláspontom (és persze ezzel vitázzon, aki nem volt jelen offline a mai előadáson), hogy a jegyzetemből (amit amúgy gépen, megosztott dokumentumban írtam) sokkal gyorsabban írok blogbejegyzést, mintha még egyszer végighallgatnám a megosztott előadást. Egyszerűen azért, mert gyorsabban keresek benne, gyorsabban átfutom (nem csak azért, mert az enyém). Szemléletváltás kérdése ez is. E téren még nem léptem előre…

Wikipédia effektus. Felborzolta a kedélyem, hogy mennyire igaz, hogy inkább nem használjuk (sőt kritikával illetjük a wikipédia szócikkeit), minthogy jól megszerkesszük. A szerkesztéssel időt és energiát (melyek a legnagyobb értékek az információs társadalomban) spórolnánk hosszú távon. A szerkesztéssel tudást osztanánk meg – ahogy ezt egy valós információs társadalomban kellene. Mégsem tesszük. Itt van egy felület, mely célja/funkciója szerint kollaboratív felület, együttműködésre épít. De ezen célnak/funkciónak nem nagyon felel meg annak következtében, hogy nem tudatos információs társadalombeli állampolgárokként viszonyulunk hozzá. Kérdés tehát ugyanaz, mint fent: beszélhetünk-e ma információs társadalomról?

Még mindig Wikipédia. Közösségi tartalommegosztás. Azt már fent jeleztem, hogy nem szívesen szerkesztünk bele egyes szócikkekbe, nem osztjuk meg az általunk helyesnek vélt tudást az internet többi használójával. Ha rászánunk időt, hogy szerkesszük, és más átírja, azon pedig megsértődünk (?). Ennek oka, hogy azt gondoljuk, amit leírunk, az úgy van: általános igazságot vélünk kijelenteni. Holott az a jó elmélet, ami megkérdőjelezhető, a teljes igazságot soha nem érjük el! A konnektivista szemlélet, vagy a tudatos információs társadalombeli állampolgári viselkedés széleskörű elterjedése a Wikipédia reformját jelenthetné. Lehet ez realitás?

Társadalmi versenyképesség, munkahelyteremtés az információs társadalomban. A Second Life-ban és egyéb virtuális térben történő munkavégzés a család, a magánélet és a munka (nem beszélve a szabadidő) teljes összemosódásához vezethet. Az információs társadalom jelenthet versenyképességet, jelenthet új munkahelyeket, ezért van egy széles közeg, aki az előbb említett negatívumok ellenére is ennek terjedését támogatja. De egyre több olyan fórum van, mely éppen a munka és magánélet közti egyensúly megteremtésének fontosságára hívja fel a figyelmet, amúgy rugalmas munkahelyek és atipikus foglalkoztatás által. Szerintem ez egy igen nagy ellentmondás. Teremtsd meg egy olyan munkavégzési forma által az egyensúlyt, ami amúgy még jobban elmossa a határokat, mint bármilyen tipikus munkaforma. Megéri-e? Jó-e ez nekünk? Kivitelezhető-e? Mit mond az, aki így dolgozik? Milyen munka végezhető ebben a formában? Ami nem, miért nem?

Ökológiai előnyök. A fekete-fehér háttér és a projektor viszonyáról, valamint a számítógép alapanyagainak hiánycikké válásáról, mint ökológiai probléma, előny/hátrány nem nagyon értekeznék. Ami azonban mindenképpen provokatívan hatott rám: mi az, amit érdemes megosztani, hiszen a feleslegesen megosztott tatalom is pazarlás lehet. Ki szűr? Első körben én, aki megosztom. Lehet, hogy attól más nem lesz több, hogy megosztom a facebookon, hogy mit vettem délután. De lehet, hogy ez valakit mégis érdekel – megvan az a köre az ismerőseimnek, akiknek a kíváncsiságát (szükségletét) elégítem ki a megosztott információ által. Feltehetően ezt a kört egy impulzív gondolatom az információs társadalomról nem érdekli, de a Konnekt csoport tagokat (talán) igen. Így aki olvas, ő is szűr. Hatékony megoldás a Google+, ahol a köreimet oszthatom, és nem kell mindenkivel mindent megosztanom, így nem pazarolok… (Persze ez egy egyszerű és gyors válasz, a téma továbbgondolást igényel…)

Internet, mint forrás – csoportszerveződés. Kérdéseim a fenti gondolatfelhők nyomán: Belépni a csoportba vagy nem belépni (megosztás vagy fogyasztás)? Létrehozni a csoportot vagy nem létrehozni (idő és energia problémája)? Jobb csoportban vagy egyedül jobb (információkeresés, kurrens információk)? Megosztani a csoporttal vagy nem megosztani? Egyéni érdek vagy közösségi érdek? Miért vagyok a facebookon csak hat csoport tagja? (És ebből egyet hoztam létre én…)

Lokális élmény vagy megosztás? Ókori példa – egy másik kurzusról. Odüsszeia. Odüsszeusz hallotta a szirének énekét, de az élményt nem tudta megosztani. Más nem hallhatta, nem hallotta, elképzelni sem tudta, milyen az ének. Odüsszeusz élménye máris kevesebb. Megélte, de nem oszthatta meg. Ma már amit megélek, azonnal megoszthatom. Az élmény közös lesz azokkal, akikkel megosztom, tudunk róla beszélni. Az egyéni élmények összekapcsolódnak és közösségi élményekké válnak. (Két dolog: 1. Persze ez nem azt jelenti, hogy nekem elég a barátnőm Kínáról készült fotóit megnéznem, vagy a Google Earth-on megnézni Kína utcáit ahhoz, hogy Kínáról élményt szerezzek, de a fényképek benyomást jelentenek, élményalapot, közös pontot hoznak létre. 2. Odüsszeusz pedig nem csak eszköz híján nem tudta megosztani az élményt.)

Az első előadás olyan kérdéseket feszegetett, melyekkel már sok fórumon szembe találkoztam. Azt is gondolhatnám, hogy erről a témáról már nem lehet mit beszélni. De lehet. Jóval mélyebben, mint azt eddig tettük valaha… Sok kérdésem van a bejegyzésben, amire keresni fogom a választ a héten szakirodalmakban, interneten, blog bejegyzésekben. És mennyi téma hangzott még el, amihez nem fűztem most kommentárt, de a második bejegyzésemben talán majd kitérek rá.

Azt feltételezem, hogy a második bejegyzésem (témahét második fele) is számos kérdést fog tartalmazni, hiszen az újabb és újabb ismeretek újabb és újabb kérdéseket szülnek… Frusztrál egy kicsit… De a szemléletem, jelentem átalakulóban! Kezdem elfogadni, hogy annyi információ van/lesz körülöttem, aminek feldolgozása teljes mértékben, száz százalékban, lehetetlen lesz…