2012. december 23., vasárnap

Gyorsblog


Gyorsblog. Ez a címe a dokumentumnak, amibe a jegyzetet készítettem. Ha egy konnektivista csoportban a téma a konnektivizmus, az mindig ingoványos talaj, hiszen sok lehet benne a szubjektív elem. Az érintettség nem csak a KONNEKT csoportban ért el, hanem a CMI-ben is. És bár alapelvárás a tudományos igényű bejegyzés, én most mégis más stílust veszek elő (előre szólva, a sértődést kéretik kerülni!), hátha az amúgy karácsonyi és év végi forgatagban elvesző társaim felkapják a fejüket, és véleményt nyilvánítanak, hiszen érintettek.

Az első megjegyzésem a témahónap elején feltett kérdéseimtől független: a belső motiváció és idő problémájára reflektálnék, mint a konnektivizmus alapfeltételei – sorrendben vagy anélkül. Korábbi tanulmányaim során bár közös megállapításra jutottunk, hogy a konnektív tanulás időigényes forma, de a belső motiváció megléte nélkül az idő önmagában semmit nem ér. Vajon igaz ez fordítva is: hiába a motiváció, ha egyéb dolgaink következtében meghalni sincs időnk, nemhogy bejegyzést írni, webináriumot tartani, tudást építeni?
Magamnak is feltettem ezt a kérdést a hónap során többször, lévén témafelelős a nevem, és arra jutottam, hogy bár a naptáramban alig vannak üres órák, a baj nem ezzel van. Hanem a motivációval… az hiányzik sajnos! Ha minden teendőmet sorba állítom, és sorrendiséget alakítok, akkor bizony a szűkös idő keretbe is van, ami bekerül, és van, ami nem. Sokan kérdezik tőlem: „Teréz, hogy tudsz ennyi mindennel foglalatoskodni” – és én mindig csak ennyit mondok: „De hát mindenkinek arra van ideje, amire szeretné, nekem is huszonnégy óra a nap!” És akkor felmerül a kérdés: talán utoljára írok? Talán igen. Talán nem, hiszen még a karácsonyi nagytakarítás után és a sütés-főzés közben is van egy „gyorsblogra” időm.

Hogy hol veszett el a motivációm? Talán ott, hogy nem motiváljuk egymást! Szakértői csoport ide vagy oda, azt hiszem, nem mondhatjuk ki (4 hónap tanulsága alapján), hogy egy ilyen körben a konnektív módszer jobban működik (bár hipotézisünk volt talán).
De feltehetném a kérdést a múlt havi bejegyzésem alapján, hogy szakértői-e egyáltalán a csoportunk? Bár a csoport tagjai elismert szaktekintélyek, egyetemi oktatók, kutatók (magamat messze nem sorolom ide, de társaimat tisztelettel említem!), még azt is mondhatjuk, hogy egy területen dolgoznak, azt gondolom, hogy jelen szituációban (CMI), nem képviselünk szakértői csoportot a szakértői csoport korábban ismertetett definíciója alapján. („A szakmai közösség olyan emberek csoportja, akiknek közös az érdeklődésük, hasonló problémák megoldásán dolgoznak, vagy azonos szenvedélyük van, és akik tudásukat adott szakterületen folyamatos együttműködés segítségével mélyítik. Rokonfogalom a tanulóközösség, gyakorló közösség, alkotóközösség, szakmai hálózat.” (Tomka, 2005)) Mi nem dolgozunk egy probléma megoldásán, nem érezzük a közös célt, vagy elvárási nyomást (vagy aki ezt érezte, az már kilépett), és a folyamatos együttműködés teljes mértékben hiányos.
Azt gondolom tehát, hogy a szakmai közösséget nem a szakértők léte teszi szakmaivá… Talán a belső motiváció senkiben nem hiányzik, talán igen. Talán mindenki az időre fogja a tudásépítésben való részvétel hiányát, talán nem. De az is lehet, hogy utópia a belső motiváció és elhivatottság, és kőkemény elvárások, egyéb külső motivációs tényezők nélkül a konnektív tanulás működésképtelen? Mi a jó konnektív csoport ismérve tehát?

Hasonlóan provokatív kérdéseket tettem fel a témahónap elején is, melyek talán költőinek tűntek, de vannak válaszok – ha nincs is teljes igazság! Aki tehát az első pár bekezdésemet túlélte, és még nem kattintott a piros X-re a jobb felső sarokban, (annak köszönöm:)), ő most ezen hat kérdésre kaphat egy-egy „Teréz-válasz” alternatívát.

1. A tudáscsere valóban fontosabb lenne, mint a tartalom maga? 
„A konnektivizmus átveszi a posztmodern elméletek megközelítését, amely szerint a tudáscsere hálózati jellege fontosabb, mint a tartalom maga, a tudásgyarapításra való hangolódás lényegesebb, mint az aktuális tudásanyag.” (Bessenyei és Szirbik, 2011)
A kérdés ezen mondat alapján fogalmazódott meg, és az én válaszom az: NEM. Bár való igaz, hogy napjainkban a tudás illékony, gyorsan alakul át, ezért fontos a folyamatos csere, az új tudáselemek megszerzése, de a tudástartalom maga sem mellékes! Tudni kell, hogy mely tartalomelemeket választjuk relevánsnak, melyek azok, melyek legalább pillanatnyi szinten valódi tudást hordoznak, s melyek azok, melyeket még kritikai elemzés alá sem érdemes vetni.
Több helyütt merült fel a konnektivizmus tartalom független jellege, mellyel én magam továbbra sem értek egyet. Azt hiszem nem egy színvonal atomfizikai kérdésekről beszélni vagy verselemzésről, de akár az információs társadalmat, mint témát is említhetném. Nyilvánvaló, hogy az egyes témák köré szerveződő csoportok összetétele is más és más, és az atomfizikusok is szakértői csoportot alkotva akár gondolkodhatnak, építhetnének új tudást konnektív körben. De vajon realitás-e ez? Vajon a kemény tudományok képviselői hogyan nyilatkoznának a fenti kérdésről?  Tudományok, ahol tények vannak, objektíven mérhető eredmények, vajon ott a tartalom háttérbe sorolódhat? (Hopp, kérdésre válasz kérdéssel…)

2. A konnektivista tanulás lehetőség egyénileg reflektált tudás kialakításra a weben?
„A világhálón reprezentált információkból lehetségessé vált egyéni igényekhez igazodó, egyénileg reflektált tudást konstruálni.” (Bessenyei, 2007)
Erre a válaszom az egyértelmű IGEN. Hiszen a tudáscsere, a folyamatos párbeszéd, együttműködés nem jöhet létre egyéni reflexióim közreadása nélkül. De kiemelném a vesszőparipámat: „egyénileg” – vagyis bár mindenki reflektál, a sok-sok egyéni reflexióból is egyéni tudás fog születni. Mindenki beletesz, de mindenki a sajátját, és mindenki kivesz, de mindenki a saját ízlése (saját refelxiója) szerint! Ha nem reflektálok, nem tanulok – de ez nem csak a konnektivizmus sajátja, hanem minden hatékony tanulási folyamaté (H. Siebert)

3. “Az okos technológiai eszközök tanulásra motiválnak” - nem illúzió ez? 
Az okos eszközök a tanulásban való aktív részvételre motiválnak.” (Bessenyei, 2007). A kérdést az előzetes beszélgetések (félreértések) alapján két vonatkozásban tartom érdemesnek vizsgálni:
1. Ha már benne vagyok egy konnektivista csoportba, akkor minél inkább van okos eszközöm, annál inkább aktív tudok lenni. DE! Igaziból csak a lehetőség van meg, a belső motiváció (intellektuális igény, tudásszomj stb.) akkor is kell, ha van tabletem - önmagában a tablet nem elég, az „csak” eszköz. Megítélésem szerint NEM az jelenti a motivációt.
2. Ha pedig úgy vizsgáljuk, hogy valaki ráakad a tabletjére, időképének jellemzője az always online, akkor észrevétlenül vehet részt tanulásban, mert információk sokasága fog felé érkezni, vagy fog ő maga keresni - de ebben az esetben pedig a tanulás „nem látható”, vagyis akkor meg NEM a tanulásra motivál az eszköz.
Összességében tehát azt gondolom: IGEN, illúzió.

4. Tulajdonképpen a konnektivizmus megtanít tanulni az információs társadalomban?
Kulcsár Zsolt: Hálózati tanulás (Kulcsár, 2008) című tanulmánya alapján fogalmaztam meg a kérdésemet. És a válaszom: IGEN. A konnektív tanulás lehetőség a tanulás hogyanjának megtapasztalására abban az esetben, ha működőképes, ha a témát sikerül az érdeklődésnek és a tudás építhetőségének megfelelően meghatározni, vagyis ha valóban tanulási folyamat zajlik le az általam „csak” módszernek ítélt oktatási/tanítási fogás mögött (kiemelve, hogy igen fontosnak tartom a konnektív tanulásban való részvételhez szükséges kompetenciák előzetes fejlesztését a valódi részvétel érdekében!).
Az hogy csak az információs társadalomban tanít-e meg tanulni? Nyilván a hálózatiság hozta lehetőség a konnektív módszer, de a konstruktivista tanuláselméletre épülve offline környezetben is alkalmazható tanulási képességeket fejleszthet.

5. Nem csak a tanárok és más az oktatásban érdekelt személyek próbálják meg beilleszteni a digitális eszközöket az oktatási folyamatokban, és ezen tevékenységüknek kívánnak megfelelő elméleti hátteret találni „konnektivizmus” néven?
Azt gondolom, hogy van, aki e fogalom mögé bújva valóban nem tesz mást, csak digitális eszközöket használ az oktatásban. Sőt olyan is van, aki nem is akar mást tenni, és nem is nevezi magát konnektivistának (csak haladó gondolkodásúnak egy prezentáció megtartása után…). De kár lenne, ha a konnektivizmus valóban csak ennyi lenne. Azt gondolom, hogy elmélet és gyakorlat viszonya (mi volt ellőbb, a tyúk vagy a tojás) soha nem fog tisztázódni, és csak akkor fog viszály nélkül működni, ha egyik a másikra képes lesz reflektálni. Etekintetben kell alkalmazni a konnektivizmust az oktatásban, mint módszert, és el kell tudni helyezni az elméletek sorában is a megfelelő helyen: digitális eszközhasználat, összetettebb oktatási/tanulási módszer, tanuláselmélet, paradigma?

6. A konnektivizmusban elvárt kompetenciák közt szerintem sok van, melyet tanulni kell (nem alapkészség) - azt gondolom, ez épp elég indok arra, hogy nem alkalmazható bármilyen résztvevői körben és bármilyen témában, vagy?
Azt gondolom, hogy nincsen vagy. A következtetést Bell tanulmánya alapján fogalmaztam meg (Bell, 2010). A számítógép és internet tudatos használata, a kritikai gondolkodás, a reflexió képessége, az előzetes tudás mind szükséges a konnektivista tanuló közösségek életben maradásához megítélésem szerint. És legyen a generáció akár Z, akár alfa vagy még fiatalabb, bizony ezeknek a készségeknek, képességeknek a kezdetben híján van, s ezek nélkül cserélhet ő tudást (vagy inkább csak információt), a konnektivista módszer elméletét degradálja le, ha a tanulását ilyetén konnektívnek nevezzük. 

Hat kérdés, hat alternatíva, és plusz két egyéni meglátás. Ennyire futotta a gyorsblogban, és bár nincsen illúzióm atekintetben, hogy a mézeskalács és a bejgli közt bárki is reagálna (vagy csak elgondolkodna a bejegyzésemen), búcsúzóul mindenképpen közzéteszem – ki tudja, mit hoz 2013.

Felhasznált irodalom:
Bell (2010): Connectivism: Its Place in Theory-Informed Research and Innovation in Technology-Enabled Learning.
URL: http://www.google.com/url?q=http%3A%2F%2Fwww.irrodl.org%2Findex.php%2Firrodl%2Farticle%2Fview%2F902%2F1664&sa=D&sntz=1&usg=AFQjCNH8aZAOEiW5U7P-5_B_-_iVsm-TLA
Bessenyei (2007): Tanulás és tanítás az információs társadalomban. URL: http://www.ittk.hu/netis/doc/ISCB_hun/12_Bessenyei_eOktatas.pdf
Bessenyei István és Szirbik Gabriella (2011): Hálózatok, társas tudás, konnektivizmus. URL: http://www.oktatas-informatika.hu/2011/12/bessenyei-istvan-%E2%80%93-szirbik-gabriella-halozatok-tarsas-tudas-konnektivizmus/
Kálmán Teréz (2012): KONNEKTIVIZMUS: Paradigma – tanuláselmélet – módszertan határán. URL: http://kalmanterez.blogspot.hu/2012/11/konnektivizus-paradigma-tanulaselmelet.html
Kulcsár  Zsolt (2008): Hálózati tanulás. URL: http://matchsz.inf.elte.hu/tt/docs/Kulcsar-Zsolt-Halozati-tanulas.pdf