A kurzus már nem KONNEKT és nem
is kurzus. Curious MInds.
Számtalan téma, csak mert érdekes, csak mert elgondolkodtató. (Talán az is
megérne egy bejegyzést, hogy mi is ez, s hogyan látom én a csoportot, akár
jelen bejegyzésem témája, a közösség szempontjából, na de erről talán majd később.)
Röviden: megosztunk egymással információkat (tudást), kiveszünk a közösből érdekes szálakat.
Három hónapja vagyok tag, s most először (s nem csak idő híján) találtam egy blogbejegyzést
érő gondolatot, mely szerintem igen érdekes és elgondolkodtató.
„Hálózatokban élünk, nem közösségekben, és mindenki, akit csak ismerek,
magányos ettől.” – egy mondat John Taylor Gattotól. A szövegkörnyezet is
rettentő érdekes (lsd. itt), de most csak ezt a gondolatot fűzném
tovább. Kérdéseim: közösség és hálózat milyen kapcsolatban áll egymással? Nem
minden hálózat közösség, de minden közösség hálózat? Tudatos felhasználóként van
lehetőség a hálózatban közösségben is lenni? Átalakulhat-e egyáltalán a hálózat
közösséggé? Vagy egy hálózat nem közösségből indul? Mi a különbség tehát hálózat
és közösség között? Akkor elkezdem…
http://bit.ly/Qeef11 |
Akik
már olvasták korábbi írásaimat, tudhatják, hogy szeretek az alapfogalmakból
kiindulni, hogy egy nyelvet beszéljünk (vagy beszéljek – legalább magammal,
amikor gondolkodom).
Hálózat: „programok, adatok stb. megosztása, közös használata végett összekapcsolt számítógépek rendszere.” (MÉKSZ)
Közösség: „közös élet, vagy munkaviszonyok közt élő, illetve közös eszmék, célok által egyesített emberek csoportja.” (MÉKSZ)
Közös: „több személytől egyidejűleg birtokolt, használt.” (MÉKSZ)
Egy informatika tananyagban felteszi a szerző a kérdést: miért van szükség hálózatokra. Több választ is sorol, de minden válasz magában hordozza a „megosztás” szót. Megosztani pedig egymással lehet csak (legalábbis értelme akkor van a megosztásnak, ha valaki be is fogadja a tartalmat, nem?). Vajon a megosztás azonnal feltételezi-e a közössé válást? Vajon a hálózat-definícióban használt „közös” jelentése ugyanaz-e, mint a közösség-definícióban? Az elsőben közös, de nem közösségi, a másodikban azonban a közösségi jelentése által több. Nekem ebből következik, hogy nem minden hálózat közösség. (Remélem, hogy másnak is:))
Mitől lesz egy hálózat
közösségi, vagy egyenesen közösség? Lehet-e egyáltalán?
http://bit.ly/T9oH6K |
„Közösséginek nevezhetünk egy hálózatot, ha
az azt használók interakcióra képesek egymással.” – olvasható az INAPLO
Projekt keretében vezetett blog
„Mitől lesz egy hálózat közösségi”
című írásában. A szerző ez alapján közösséginek nevez már egy fórumot is. Azt
gondolom, hogy bár elfogadható gondolatmenet, ha ebben a formában értelmezzük a
hálózatot közösséginek, akkor valóban magányosak maradunk a hálózaton. Ugyanis
(bár nem vagyok nagy fórumozó) fórumok szerveződnek egy-egy téma köré, a
hozzászólók megosztják véleményüket, információikat, de sosem válnak valós
közösséggé atekintetben, hogy közös eszme, cél, élmény „egyesítse” őket. Továbbá
a puszta „képesség” ne jelenti a valós cselekvést – s ezáltal nem egyértelmű az
interakció megjelenése (sok halott fórumtéma van az interneten, ugye?).
De
felteszem a kérdést: közösségibb-e egy facebook csoport például? Mondhatnám,
hogy igen: a csoport lényéből adódóan. De valójában talán ugyanolyan „álközösség”
is lehet, mint egy fórum.
http://bit.ly/RMMUVv |
A
hálózat tehát gyenge kötésekre épít, gyenge kapcsolatokra. A hálózat közös
használatra épít, de talán még inkább a megosztásra. Megosztok, de vajon
meghallják(/látják)-e, reagálnak-e rá(m) – vagyis valós-e az interakció, ami
közösséget formál?
Kérdéseim
közt szerepelt, hogy vajon a tudatos
internet használat eredményezheti-e a közösségi élmény megélését és a
magányosság érzetének megszűnését a web-alapú hálózatokban? Azt hiszem,
hogy igen, méghozzá duplán.
1.
Azért, mert a tudatos internethasználat jellemzője, hogy nem csak befogadásra
épül, hanem megosztásra is, vagyis valós web 2.0-s jelenlétet (digitális
állampolgárságot) feltételez, megteremtve ezáltal az interakciót, mely egy
hálózatot közösségivé formálhat.
2.
Azért, mert egy tudatos felhasználó estében az online és virtuális világ talán
nem mosódik annyira össze a valós (offline) léttel, talán az egyén nem várja a
magányosság érzetének megszüntetését pusztán egy online vagy virtuális
közösségtől (persze lehet, hogy ez utóbbi indokom csak naiv találgatás…)
Tehát közösségből lesz-e
hálózat, vagy hálózatból lesz-e közösség, vagy a kettő kapcsolata e formában
nem leírható?
1.
Én azt gondolom, hogy minden közösség hálózat (és itt most nem a fenti
definíció szerint, vagy nem pusztán a web-alapúságra támaszkodva jelentem ezt
ki, hanem tágabb értelemben).
2.
Továbbá a hálózat válhat közösséggé a fenti gondolatmenet alapján. (De nem
minden hálózat közösség.)
(De
természetesen a kettő nem csak ebben a viszonyban értelmezhető.)
Maslow
alkotott egy piramist (biztos mindenkinek a könyökén jön már ki…), és ott
középen áll a szociális szükséglet – a csoporthoz (közösséghez) való tartozás
igénye. Azt gondolom, hogy ezt a szükségletet pusztán (web alapú) hálózatokban
nem tudjuk kielégíteni, hiába is sugallják ezt a reklámok (virtuális barátok,
robot társalkodók stb.) Ugyanakkor, bár messzemenően egyetértek Gatto
állításával, a napjaink társadalmára jellemző elmagányosodási folyamatok véleményem
szerint nem egyértelműen és kizárólagosan a web-alapú hálózatok elterjedésének
eredményei…
http://bit.ly/T9pdBU |
Ajánlom:
Csermely Péter: Rejtett hálózatok ereje
Nicolas Christakis: Kapcsolatok hálójában
Közösségi hálózatok: http://szocial.blogspot.hu/
Csermely Péter blogja: http://csermelyblog.tehetsegpont.hu/